Van valaki, akinek hasonló élményei vannak, és meg is osztaná? (Haláleset megérzése, majd egy furcsa véletlen. )

Sokan megérzik a haláluk közeledtét. Fôleg a súlyos betegek. Ilyenkor ismerik fel azt, hogy mik és kik az igazán fontosak a számukra.

Amikor valaki elmegy, lehetôsége van meglátogatni azokat, akik fontosak. És sok ember ezt valami módon megérzi. Ehhez nem kell látónak lenni, elég, ha szeretjük azt, aki távozik.

Én nem vagyok különleges. Nem látok, csak érzékelek. És az utóbbi is csak azokkal mûködik, akik hozzám tartoznak. Élôk esetében is mûködik, könnyen át tudom venni a másik fél érzéseit, sokszor megérzem, ha valaki rám gondol. (A telefon is így mûködik, amikor megérzem, hogy ki fog hívni.)

Ami a halált illeti: azt tudom, ami a halottaktól jött. Egyetlen halottnak sem voltak negatív érzései a halállal kapcsolatban. Volt, aki azt üzente, ott lesz, és várni fog, amikor én is átmegyek majd. Ez pedig nagyon megnyugtató érzés...

Hát az enyém nem haláleset, de megérzés. tehát 8 éves voltam, és valahogy tudtam, hogy lesz egy kisöcsém, pedig még senki sem mondta. Egyik délután megkérdeztem anyátòl, hogy mi lesz öcsi neve. Ő csak nagyot nézett, és megkérdezte, hogy miről beszélek, nem is lesz kistesóm. Rá egy héttel kidertült, hogy három hetes terhes, tehát amikor ezt mondtam, már terhes volt, csak nem tudta. Amúgy tényleg öcsém lett (: mai napig kérdezgeti tőlem, hogy honnan tudtam, de az a helyzet, hogy egyszerűen megéreztem.

van még egy:

ekkor még kb. 5 éves lehettem. Anyáékkal elmentünk a nagyim gyerekkori házába, ami már majdnem 100 éves, és nagyon instabil. Le akarták bontani, és újat építeni. Tehát bementek valamit méricskélni, (tudták ők, hogy veszélyes, de mivel már lassan 50 éve áll ott lakatlanul, gondolták csak nem most fog összeomlani), én meg mentem utánuk. Egyész jól elvoltam, míg nem valami szörnyű érzés kerített hatalmába. nem is tudom hogy írjam le, egyszerűen éreztem, hogy itt rövid időn belül valami borzalmas fog történni. sírtam, és kértem apáékat, hogy azonnal menjünk ki. nem nagyon tudtak velem mit kezdeni, de hallgattak rám. Szerencsére, ugyanis miután kiértünk, kb fél percre beomlott a plafon abban a helységben, ahol voltunk.

ez még tegnap előtt (pénteken) történt:

egész nap éreztem hogy ma tesin történni fog velem valami. felmentésem meg nem volt, úgyhogy kénytelen voltam beállni. próbáltam kihúzni magam a kézilabda alól, de a tanár rámüvöltött, hogy húzzak játszani, úgyhogy mennem kellet. hát nem ráestem az ujjamra, és eltört?

most így ezek jutottak eszembe, de persze van még. ezek a dúdolok egy dalt, bekapcsolom a tévét és pont az szól, vagy a megérzem hogy valami le fog esni valahonnan kaliberű dolgok nálam szinte mindennaposak. amúgy 13/L