Kiskoromba láttam a kaszást? A töbi lent
Túl sok horrort nézel. A kaszás egyértelműen olyan, mint a Természetanya, vagy mint amikor a gyerekek a Napot emberként ábrázolják. Képtelenek fiatalként megmagyarázni és felfogni ezeket a dolgokat, ezért antropomorfizálják, és gyakaran társalognak velük, hogy megértsék az egésznek, például a halálnak a fogalmát, és fel tudják dolgozni. Én kiskoromban (körülbelül 8 évesen) egy arc nélküli embert láttam este az utcánkban, a kezében egy kaszával. Megijedtem, és kiabáltam, amire a szüleim odajöttek, és megnézték, az alak még mindig ott állt. Persze csak egy normális ember volt, amit kaszának láttam, az pedig egy hosszúkás csomag volt. Akkoriban halt meg a nagyszülőm, és én képtelen voltam feldolgozni az egészet. Ezért mindenbe szörnyeket, kaszásokat, satöbbit láttam. Végül feldogoztam a halált, és azután semmi ilyet nem láttam.
22/F
Lehetséges, hogy az öreg le akarta vágatni a parlagfüvet nem akarta, hogy megbűntessék a családját az összefüggés az lehet, hogy eltévesztette a házszámot. Egyébként nekem is volt egyfajta élményem gyerekként egyszer nézni akartam egy animét és kiderült, hogy felnőtt film nagyon mély nyomot hagyott bennem azóta nem úgy tekintek a rajzfilmekre, mint az előtt.
Üdv, a kaszás
*úgy *kiskorombaN *mellett *szomszédban *összefüggés *láthattam *lehettem , ja és ez mit jelent "Aludtam aés egyszer csak Megjelent kaszával meg mondd el és egy kis idö múlva eltünt.. " ?
Ahelyett ,hogy ilyen hülyeségeket írsz ki ide, inkább egy nyelvtankönyvet lapozgass
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!