Mi lehetett ez a rejtélyes telefonhívás?
Figyelt kérdés
A helyzet a következő: Először is arra kérnék minden kedves válaszolót, hogy ne nézzetek bolondnak engem, mert amit mondani fogok ez teljesen komoly dolog! Számunkra elég rémisztő, és megmagyarázhatatlan dologról lenne szó. Először is leszögezném, hogy én és a párom is józan életű felnőtt emberek vagyunk, nem iszunk, és nem élünk egyéb tudatmódosító szerekkel. Tehát úgy történt, hogy párom ma éjszakára volt beosztva, tehát reggel 6-kor végzett. Én bevallom, hogy valóban szoktam kissé félni mikor így egyedül maradok éjszakára, de mit tehettem volna aludtam. Egyszer csak reggel 5:35-kor arra ébredtem álmomból, hogy Ő hív. Felveszem, és kétségbeesett hangon kérdezi, hogy: ,,Mi történt? Miért hívtál? És miért kérted olyan elkeseredett hangon, hogy hívjalak vissza, de azonnal?" Én hirtelen köpni nyelni nem tudtam, azt hittem még álmodom, és kérdeztem, hogy miről beszél? Ő magyaráz, hogy ez nem vicc, kb. 2 perccel azelőtt hívtam, ijedt, és sietős hangnemben, hogy hívjon vissza erre letettem. Na, ezután megnéztem a hívásnaplót, hogy esetleg álmomban hívtam volna, de semmi! 1 óra múlva párom hazaért, de addig lerágtam a körmöm, mivel nem tudtam ezt mire vélni. Most szólok, hogy Ő ugyanolyan rémült volt miután ez megtörtént,szóval nem poénkodott az 100%. Meg amúgy is, Ő sosem viccelődne ilyenekkel! Mi lehetett ez? Erre egyikünk se tud ésszerű magyarázatot. Tudom betegen hangzik, de tanácstalanok vagyunk! Ja és ma éjszaka több hihetetlennek tűnő dolog is történt a párommal a munkaideje alatt... Ha kíváncsiak vagytok leírjuk azt is, de most sokáig tartana...2013. aug. 18. 21:58
11/19 A kérdező kommentje:
amúgy visszatérve a telefonhívásra, egyikünk telefonjában sem volt hívás, de a párom azt mondta, hogy az én telefonom számát jelezte ki neki, és én szóltam bele a telefonba és úgy szólítottam, ahogyan csak én tudom szólítani mert van egy-egy titkos szavunk egymásra!
2013. aug. 18. 23:47
12/19 BlackSword válasza:
Ez az óraátállásban semmi érdekes dolog nincs, csak annyi, h 3:50-kor nézte meg az órát a telefonon, és mikor megnézte megint az óra még pár pillanatig azt az időt mutatta, majd átállt a valódira... Nekem is szokott ilyet csinálni a HTC-m, h picit lassabban kapcsol... DE ez nem jelent semmit... Annyi, h lessú az alkalmazás...
13/19 anonim válasza:
Egyetértek BlackSworddel, az órás dolog valószínűleg a technika ördöge volt. Viszont a telefonos dologra nem tudnék semmilyen magyarázatot kitalálni. Nektek gondolom van valami elméletetek a dologra.
14/19 BlackSword válasza:
Hidd el utolsó, hogy így van... egy videó meggyőzne???
15/19 anonim válasza:
Ezt most nem igazán értem. Pont azt írtam, hogy egyetértek veled az óra kapcsán. Viszont a telefonhívást ezzel nem tudod megmagyarázni.
16/19 BlackSword válasza:
leget azért, mert ugye az okos telefonok frissítik az időt bizonyos időközönként, h pontosak legyenek, és egy ilyen frissítés előtt jöhetett a hívás, és visszafelé pontosított az óra, így a hívás rögzített ideje a pontos idő előtti időpontra esett... így nem tudta értelmezni, mert olyan, mint ha a jövőből érkezett volna...
17/19 anonim válasza:
Ja értem, de a kérdező sem emlékezett rá.
18/19 A kérdező kommentje:
Az a probléma, hogy az a telefon ami páromnak van, nem okostelefon, nem androidos, hanem csak egy szimpla Nokia c1 (mindkettő) és ez még mindig nem magyarázat arra, hogy a hitelesített fényképezőgép is csak 5 perc eltérést mutatott a kb 20 perces út után! ráadásul nem csak a párom telefonjai hülyültek be hanem a kollégáié is! és nem csak telefonok, hanem az órák is! (rendes karóra)
2013. aug. 19. 18:14
19/19 anonim válasza:
Valamilyen műszaki interferencia lehetett ott szerintem, bár ezt kategorikusan kijelenteni ugye nem lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!