Mi nem stimmel ebben a hipnotikus regresszios sztoryban?

Én csak azt mondom, hogy nagyon gyakran, mikor allergiásokkal dolgozom, s regresszáltatom őket, megengedem, sőt azt mondom nekik, hogy jó lenne, hogy ha valamilyen módon visszamennének, s megtalálnák, hogy hol történt az, ami miatt allergiások, akkor amikor visszajönnek a regresszióból, nincs tovább allergia. Tehát az allergiát meg lehet szüntetni egész könnyen hipnózissal, vagy pszichoterápiával. De ennek a nőnek, akiről beszéltem, nem múlt el a tollallergiája, akármit csináltam vele. Akkor egyszer egy LSD-terápia órában elment vissza-vissza, egészen addig, amíg csak egy sejt volt, és akkor elkezdett még tovább menni. Engem nagyon érdekelt, hogy hová megy vissza. Egy egész másik életbe, egy új életbe került. Abban az életben egészen addig ment, míg meg nem halt. Mondtam neki, hogy menjen tovább, nézze meg volt-e másik élete, mert én ebben semmi tollast nem láttam. Akkor visszament egy másik életbe, amit végül is egész tisztán látott és érzett – ez nem egy látomás, ez egy érzés is, de nehéz erről beszélni. Lehet érezni, hogy milyen madárnak lenni. Nemcsak elképzelni, hanem érezni is lehet, hogy mit jelent szállni, mi az, hogy szárnyakkal csapkodni. Egy olyan közepes nagyságú madár volt, olyan galamb méretű, fehér, és nagyon jól érezte magát. Egyszer csak nagyon megijedt, ahogy feküdt a földön, elvörösödött, elkezdett reszketni, én pedig fogtam a kezét és éreztem, hogy a szíve rettenetesen erősen ver. Kérdeztem, hogy mi történik, mire azt mondta, hogy egy óriási árnyék jön jobbról, s egy hatalmas fekete madár lecsap rá, a karmaival elkapja, a csőrével beletép, mindenfelé szállnak a tollak, nagy verekedés van, fröcsköl a vér, ő pedig meghal. Mikor ebből az állapotból visszatért, attól fogva nem volt többé tollallergiája. Kész. Soha többé nem dagadt föl, nem sírt, nem könnyezett, nem voltak kiütései. (Feldmar Andras)