Szoba hozhato a maja civilizacio az illuminatusokkal?
Nem. Az illuminatus fel/megvilágosultakat jelent. AZ első magát felvilágosultaknak nevező szekta a spanyol alombrádoké volt (a katolikus egyház uralmát akarták megtörni kevés sikerrel), de túl sok vizet nem zavartak,
A maja civilizáció a már akkor hanyatlott, amikor a spanyolok Amerikába értek, a spanyol uralmat pedig minden szemétsége ellenére is megváltásként érezték a korábban maják által uralt népek, a katolikus egyház pedig mindent megtett azért hogy a maja kultúra elpusztuljon, azt hogy egyes kulturális szokásaik, pl. tömeges vallási emberáldozatok, kimentek a divatból, nem is sajnálta mindenki. (Az emberáldozatoknak is volt praktikus oka is, egyszerűen jobban szaporodott a nép, mint amennyi élelmiszert képesek voltak termelni.)
A illuminatusok szabadkőműveseknél harcosabban a 18. századtól gyakorlatilag egy globalizált, liberális, szekuláris, polgári világ építésén dolgoztak, és persze uralni is akarták ezt, ami egész jól össze is jött nekik. Ez nem is olyan nagy baj, ennél rosszabb irányba is haladhatott volna a világ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!