Ez igaz? Valóban lesz ilyen?
A NASA bejelentette, hogy nemsokára a Föld belemegy a „null síkba“.
1. 2012/2013 őszén és telén Tibetben és a Föld északi féltekéjén meleg lesz.
2012.december.21-én Földünk belép az egész Naprendszerrel együtt a galaktikus „null
síkba“.
Ez egy létező sík, ahol nincs áram és ahol semmilyen tárgyban nem működik az elektr
omosság. 2. Az egész Földön, 2012.12.21-én 10 óra körül Moszkvai idő szerint néhány perc alatt
elsőtétül minden és teljes csend lesz. Nem lesz semmilyen fény, áram, távkapcsolat (telefon,
internet stb), hangok és semmi sem fog működni.
3. Ez a sötétség kozmikus illúziókat, fénykisüléseket és emberi illúziókat fog kiváltani, amely
3-4 napig fog tartani. Semmitől sem kell félni, sem tartani.
4. A végén ismét előjön a Napfény és ismét érezhető lesz a nyugalom és béke. Az állatok természetes megérzésük szerint fogják érezni, hogy eljön a „Kozmikus sötétség“ és el
fognak rejtőzni. Az emberek a városokban nem fogják érezni annyira az eseményeket, ezért
több halálos esemény és tébolyodottság fog bekövetkezni. Az emberiség 10 %-ka
elhunyhat.
5. A ciklusváltásnál jó lenne , ha felkészülnének úgy, hogy minden 2012 évi kötelességet
befejezzenek, többet nem szabad felvenni és minden tartozást kiegyenlíteni. 6. 2012. december 20-án vigyék magukkal gyermekeiket, igazolványikat, valamennyi pénzt
és utazzanak el a városból a természetbe. Készítsenek élelmiszer tartalékot 2 hónapra, mivel
az elektromos hálózatot csak nehezen és fokozatosan fogják tudni rendbehozni.
Jó ha otthon lesz vízkészlet, tüzifa, gyertya világításra,tűzhely, mivel december 21-től nem
fog működni az elektromos hálózat.
A TV és más kommunikációs hálózatok sem fognak működni. A sötétség napjai alatt fontos az ablakokra sötétítőt rakni, ne nézzenek az ablakokon ki, ne hidjenek annak amit látnak és
hallanak, és ne menjenek az utcára. Ha mégis fontos volna kimenni a házból, akkor ne
menjenek messzire, mert eltévedhetnek, mivel a fény hiánya miatt elveszthetjűk az
irányérzetünket és nem fogjuk látni saját kezünket sem. Ne féljünk.
7. Ha újra megjelenik a fény, nem szabad mindjárt a városokba viszamenni, jobb lesz
tavaszig várni. A Föld a „null síkból“ való definitív kimenetele 2013 február 7-én várható. Ekkor már beindulnak a repülő és a vonat-járatok.
8. A világ minden kormánya megkapta ezt az információt a „null síkról“ kűlönböző
forrásokból, de az embereknek nem tudnak vagy nem akarnak segíteni. A polgári védelem és
a kitelepítés nem fog működni az áram, a távközlés és a közlekedés meghibásodása végett.
Csakis saját magunkra hagyatkozhatunk.
9. A Föld áthatolása a „ galaktikus null síkon“ kialakult helyzet végett megváltoztatja az embereket úgy, hogy sprituális beállítottságúak lesznek. Az emberek számára új fontossági
sorrend alakul ki. A fejlett és fejlődő országokban új tudományos és spirituális nézetek, új
egészségvédelmi rendszerek és új emberi viszonyok (becsület, tisztesség) fognak kialakulni.
Ez lesz az emberiség hosszú fejlődésének egy újabb szakaszának a kezdete...
TÖRTÉNIK MA VALAMI?
Elindíthatom a mosógépet?Nem lesz áramszünet?
Na most nézd meg mennyire volt igaz! :D
Butaság.
A világvége érdeklődés hiányában (megint) elmaradt.
B.U.É.K. mindenkinek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!