Milyen jó kis ijesztő horror sztorikat/legendákat ismertek?
Fúúú... hát valamelyik este (egy evezős tábor keretein belül) haverommal őrködtünk a Tisza partján hajnal 2kor és ott hangzott el a következő történet:
kezdjük az első, tán legbizonyítottabbnak számítóval, amely egy szibériai fúráskor játszódik. ez még bőven a szovjet érában volt, és a cél persze a "gonosz nyugat" legyőzése volt, méghozzá mélyfúrásban. A tervek szerint 14 km mélyre akartak lefúrni, ám 9km mélyen a fúrófej megakadt valami hihetetlen kemény kőzetben, majd sok órányi küszködés után, egy barlangban lyukadt ki a fúró. Ekkor a szabvány eljárásoknak megfelelően egy mikrofont küldtek a mélyedésbe, hogy a szeizmikus tevékenységek hangját figyelhessék meg. Ám ezen zörejek helyett egy hatalmas tömeg kétségbeesett fájdalmas sikításait örökítette meg a felvétel. Persze semmi eredménnyel nem zárult ennek a felvételnek az elemzése, aki csak hallotta döbbenten állt a jelenség előtt... Még aznap este a lyukból egy hatalmas fekete lény "mászott" elő, mely aztán az égen körözve tartotta rettegésben a táborban dolgozókat, aztán végül elrepült. Az ott dolgozók közül sokan megőrültek, de szinte mindenkit be kellett nyugtatózni a sokkhatás miatt. Persze az orosz hatóságok ezt azonnal titoknak nyílvánították, és valószínűleg a mai napig senki sem tudna róla, ha a kutató csoportban nem lett volna két külföldi munkatárs is, akik hazaérve a helyi sajtónak adtak interjút az eseményekről... Remélem valami ilyesmire vágytál :)
bővebben a dologról itt: [link] olvashatsz :)
A Doboz
Egyszer volt hol nem volt volt egyszer egy házaspár akik gyereket akartak,találtak egy dobozt,amiben volt egy arany lámpás,az asszon, megdörzsölte és gyermeket kívánt ,a kívánsága teljesült ,reggel a férjét holtan találta ,a lámpás visszatükróződött,a dobozban volt egy cetli,ezt látta a lámpáson,felemelte a lámpást és elvette a cetlit
Amire vérrel fel volt irva:
"Ha Neked is jár ,akkor nekem is jár!"
Az álarc
Fanniék óvodájában farsang volt,volt egy gyerek aki annyira jó jelmezt vett hogy nem tudták ki az
A kislányt megtalálták az óvonők holtan,az álarcos gyerek eltűnt ,a farsangkor 13-an voltak
Míg a lány halála után 11-en
Hétfőn 11 gyerek jött oviba,a gyerekek cetliket találtak mindenütt,a cetliken ez írodott:
"Senki sem hiányzik"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!