Mit tennél, ha találkoznál az utcán saját magaddal?

Azt mondanám neki:

"Na mi van?! Látom valami gebasz van! Gyere, meghívlak valamire!"

Én szimplán nézném, hogy mennyire hasonlít rám ez a srác. Nem azon gondolkodom, hogy utaztam az időben, párhuzamos dimenzióból átjött valami másom, vagy valamilyen gonosz énem van ott.

Velem még nem történt ilyen, de osztálytársamnak anno mutattunk egy neten talált képet és megkérdeztük, hogy ki van rajta. Ő meg rávágta, hogy "ez én vagyok, vagy várjunk, ilyen képet nem is csináltam". Aztán kiderült hogy a képen lévő srác annyira hasonlít rá, hogy még az osztálytársam maga is azt hitte, hogy ő van a képen. Előfordul az ilyen, a sztároknak is vannak hasonmásaik, csak hamarabb kiderül, ha valaki híres emberre hasonlít, mintha a világ két távoli pontján élő random emberek hasonlítanak egymásra.

Először is kirázna a hideg. Ez mindig így van, ha egy misztikus témába túlzottan belemerülök pl. beszélgetés során, vagy egy nagyobb összefüggésre rájövök. Egy ilyen élménytől is tuti kirázna a hideg.

Ha ez csak egy álom lenne, akkor sodródnék az álommal tehetetlenül, tudatlanul, vagy ha eszembe jutna álmon belül/minimálisan tudatosodnék álom közben, megpróbálnám lecsekkolni, hogy most álmodom-e vagy sem. Ha álmodom, akkor megpróbálnék felébredni.

Ha nem álmodom, odamennék a másikhoz, egyeztetni, hogy ő én vagyok-e/ egymás alteregói vagyunk-e vagy csak hasonmások.

Ha alteregó-k vagyunk, akkor ki kell deríteni, hogy melyikünk párhuzamos valóságában vagyunk: ő került az enyémbe, én az övébe vagy mindketten egy harmadik párhuzamos valóságba.

Fontos lenne kideríteni a lakást: ki hol lakik, mert ugye nem élhetünk ketten ugyanott, mivel csak egy apró szobát bérlek, egy ággyal. Majd a munkahelyet, mert nem dolgozhatunk ugyanott.

Egyeztetnék vele, hogy hova tart, mikor/meddig ér rá, hogy kiderítsük, most mit kezdjünk ezzel a helyzettel.

2 embert is ismerek, aki ért valamennyire a párhuzamos valóságokhoz, megkérdezném őket, hogy most mi van, és van-e megoldás a dologra. Miközben remélném, hogy csak egy rövid átmeneti ideig érintkezett a 2 párhuzamos valóság, és magától megoldódik a dolog.