Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Azt mivel lehetne megmagyarázn...

Azt mivel lehetne megmagyarázni, hogy egy tárgy eltűnt, én pedig biztos vagyok benne, hogy oda raktam le?

Figyelt kérdés

Nem ez az egyetlen csavar.


Egyszer találtam a

parkban lévő szökőkút közelében egy női pénztárcát. Volt benne 30.000ft, és egy cetli Opel Insignia alkatrészekről, autósbolt elérhetősége, tel.száma.


Okmámy és igazolvány azonban nem volt benne.

Azt láttam a legjobbnak, hogy hazaviszem és kiírom a helyi Láttam-Hallottam csoportba, tőlem a címemen bármikor átvehető lett volna.

Feltűnt, hogy a posztra senki sem reagált, de eleinte nem foglalkoztam vele.


Ami szent, és bőven ezer felett van, hogy oda tettem le: A szobámban lévő számítógép asztal legefelső fiókjába tettem be.

Másnap reggel a földbe gyökereztem, amikor pénztárca nem volt ott. Egyedül éltem akkor, és semmivel sem tudtam megindokolni, hogy hogyan került ki

A benti-kinti kamerámon sem láttam semmilyen különös esemémyt, aszerint minden rendben volt. Nem bírtam felfogni.

Eltelt két hónap, és a helyi Rendelőintézetbe mentem áktalános kontrollra.

A folyosón éppen mellettem beszélgetett várakozás közben két idősebb nő egymással arról, hogy ők is találtak egy pénztárcát szintén iratok nélkül, és ki is írtak egy posztot. Gondoltam véletlen, csak hogy a mellettem lévő székre leült egy 80 körüli idős bácsi, majd jött az elképzelhetetlen : "Gyerek, köszönöm, hogy elmehettem a tárcámért hozzád, kedves volt Tőled, hogy a pénzem nem nyúltad le"-majd elment.


A két nőhöz is odament, nekik is ugyanezt mondta.



Végül kisétált a rendelőből, és eltűnt.



A két nő is szintén azt állította, hogy hazavitték a tárcát, és szentül megvoltak győzödve, hogy a kabát zsebébe tette el a szekrénybe, amíg vki nem jrlentrkezik érte. De ott is eltűnt, minden nyom nélkül



Ezt mire lehetne fogni😳



okt. 20. 17:13
 1/6 A kérdező kommentje:
Ráadásul én egy nőit találtam, és mégis egy férfi mondott köszönetet
okt. 20. 17:14
 2/6 anonim ***** válasza:
22%

Tulajdonképpen mi fán terem az a "helyi Láttam-Hallottam csoport"? Ki tud róla? Mennyi a valószínűsége, hogy valaki ott keresse az elvesztett cuccát?


Viszont ha igaz is a sztori, akkor valaki egy nagyon jót szórakozott veled. Lehetséges, hogy bejáratos volt a lakásodba, vagy összedolgozott a veled lakó személlyel. Tipikus 3/3-as akció.


A parkban rögzíthetett egy rejtett kamera, mert figyelték a csalit. A tárcában egy rejtett transzponder is lehetett, hogy a kacatjaid között probléma nélkül meg tudják találni.

okt. 20. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 Szervizmérnök úr ***** válasza:
37%

Véleményem szerint fizikailag nyilván nincs ilyen, közösségi oldalon vannak olyan zárt csoportok, ahonnan ilyen történeteket lehet másolni, illetve van egy külföldi fórumos felület is, ott csak kb. 10 000 hasonló szellemes történet szerepel.

A történetek közös jellemzője a terjengős, részletező fogalmazás, ami által az életszerűség látszatát próbálja kelteni a szerző.

okt. 20. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
34%
2 😆😆😆😆
okt. 21. 00:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
61%
Egyszer megnyertem a lottó főnyereményt, de nem vettem át.
okt. 21. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
65%
Na jó,az én agyamnak ez már túl sokk... 😃
tegnapelőtt 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!