Miért van az hogy az ember a saját maga ellensége?

A szokványos szenvedő életünket már megszoktuk. Ez a biztos rossz.

A változáshoz ki kéne lépni a komfortzónánkból. Ez ijesztő, és bizonytalan.

Valószínűleg nem erről szól a kérdésed, és ha nem akkor bocsi, de nekem most a függőség jutott eszembe erről.

Mert ott nagyon jól megvan ez a jelleg, meg tudják is esetleg hogy ártanak maguknak, mégse tudnak kijönni belőle (vagy nem sokan és nehezen). Amiből én arra gondolok, hogy nem feltétlenül maguk ellen csinálják ezt, nem bántani akarják magukat vagy kínozni, hanem az adott szer (pl alkohol) tud adni nekik valami olyan pozitív élményt (ez bármi lehet), amit azon a szeren kívül sehonnan máshonnan nem tudnak megszerezni. Fejben tudja hogy káros de érzésben meg ott van az, hogy jó. Ezért tulajdonképpen nem maga ellen csinál bármit is, hanem valaminek a pótlására, megszerzésére, akár azon az áron is, hogy közben károsítja magát. Lehet, hogy úgy ítéli meg (nem feltétlenül helyesen), hogy a szer károsítása még mindig nem lesz akkora, mint amit a szer hiányában élne meg.

??? Ki tudja...

A másik ami eszembe jutott, hogy olvastam még régebben, (vagy valami videóban volt?), ahol az önpusztító magatartást azzal magyarazták, hogy az ember valahol érzi, hogy van benne valami (egy szokás vagy tulajdonság pl), amitől ha megszabadulna, akkor a szenvedésének is vége lenne. Ezért nem teljes egészében önmagát akarja pusztítani, hanem csak azt a részt. Csak ugye ezt nem lehet így célirányosan.

Ez is elgondolkodtató...