Ennek a megérzésnek lehet alapja, vagy csak a vágy élteti?
40-es nő vagyok, férjjel és néhány kapcsolattal a háta mögött. Úgy éreztem a legutóbbi szakításom óta, hogy jól érzem magam a bőrömben, boldog vagyok egyedül is. A válásom óta azt gondolom, hogy tuti nem fogok még egyszer férjhez menni.
Viszont pár hete teljesen véletlenül megismertem egy férfit, aki első pillanattól elvarázsolt. Már aznap és azótabis az zakatol bennem, hogy ő lesz a férjem. Amit nem értek, mert ugyan flörtöltünk egymással és tudom, hogy egyedülálló, azóta mint ismerősök, találkoztunk is párszor, mikor a közelben volt dolga, és csillogott a szeme, vigyorogtunk és sokszor mélyen és hosszan nézett a szemembe, beszélgettünk és sokat kérdezett rólam, de ezeken kívül konkrét közeledés nem történt. Mégis azt érzem, hogy neki nagyon nagy jelentősége van/lesz az életemben. Azóta minden pillanatban rá gondolok és hiányzik.
Ezért fura ez nekem, mert eddig csak bizonyos idő után éreztem ezt, hogy valakibe bele zúgtam, hetek múlva, és az elköteleződés csak sokára, hónapok múlva jutott eszembe.
Aki hisz a spirituális dolgokban, attól kérdezem, mi lehet ennek a hátterében?
Aki a pszichológiában van otthon, és a spiritualitást hülyeségnek tartja, annak a válaszának is örülnék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!