Lehetséges, hogy már évek óta csak álmodom azt, hogy még élek?
9 évvel ezelőtt, 23 éves koromban egyszer csak rosszul lettem: leesett a vérnyomásom és a pulzusom, és olyan szerencsétlenül estem el, hogy a fejem bevertem egy asztal sarkába, elég komoly koponyasérülést elszenvedve ezzel. Egy nappal később ébredtem fel az intenzíven, majd másfél hetet töltöttem a sebészeten.
Halálközeli élményem csak annyi volt, hogy kívülről láttam magam, de nem akartam meghalni, ezért úgy döntöttem, "visszafekszem" a testembe.
Azóta több furcsaságot is megfigyeltem. Az egyik ilyen, hogy a valóságtapasztalásom álomszerű vált. A dolgok, amik történnek velem, az élményeim, a beszélgetések, vagy akár csak a leghétköznapibb cselekedeteim, mind-mind olyan képlékenyek, olyan elmosódottak, sokkal kevésbé tűnnek valóságosnak, mint a rosszullétem előtt. Minden olyan homályos, mint maga a halálközeli élményem - mintha még mindig azt élném.
A másik ilyen, hogy mintha a balesetem óta leállt volna az öregedésem. 32 éves vagyok, és ha ezt bevallom, mindenki ledöbben, hogy max. 25-nek nézek ki. Volt már olyan eset, hogy egy frissen megismert barátnőm csak akkor volt hajlandó elhinni a korom, mikor bemutattam neki a személyim, amit pedig italozgatások alkalmával a map napig gyakran elkérnek tőlem (és ilyenkor a pincérek is sokáig méregetnek, hogy valós-e az okmányom). És valóban (bármennyire hiúnak tűnők ezzel): az arckarakterem még mindig tinis, sehol semmi jele a harmincas éveimnek, sehol egy szarkaláb, a bőröm mindenhol teljesen rugalmas, pedig ritkán használok testápolót. És a közérzetem is pontosan ugyanolyan élénk, szinte gyereklányos, mintha még csak a huszonéves kor elejét taposnám.
Mindez valahol megrémít. Tudom, sokaknak ez egy beteg gondolatnak tűnik, de néha elgondolkodom azon, hogy élek-e még? Ha igen, mi lehetne erre a biztos bizonyíték? Kihez kéne ezzel fordulnom? Ha pszichiátert keresek fel, az lehet azonnal zártosztályos kezelést rendelne el - ettől félek.
Annak is nagyon örülnék, ha találnék magamhoz hasonló embereket, akik szintén álomszerűnek érzik az életük és/vagy szintén úgy érzik, mintha egy bizonyos ponton megált volna az öregedésük. 32/N.
Pontosan!
Létező betegség, eléggé problémás!
Minél előbb keresd meg, mert később már nem fog menni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!