Szerintetek nem rèmisztő, hogy egyszer mind meghalunk vmu betegségben vagy végelgyengülésben és addig minden szaron keresztül kelk mennünk?

A kérésedből látszik, hogy nagyon fiatal vagy még, és sokat éltél. :)

Idén 40 leszek. Ha végiggondolom ezt a 40 évet, ni minden történt velem, mi jón és rosszon mentem keresztül, akkor borzongató belegondolni, hogy kb. a fele még előttem van. Azt se mondom, hogy innentől relax, mert pont most dolgozunk azon ezerrel, hogy külföldre költözzünk. Közben is sok jó és sok nehézség történik. Már a fél lábam adnám egy semmittevős, lusta szombatért.

Én csak megélni akarom az életem. Kiélvezni azt, ami jó, és tudatosan, minden nap megkeresem, hogy abban a napban mi a jó. Vagy csinálok bele én pár jó percet. :) Olyan sosincs, hogy egy nap/hét/év csak rossz, vagy tökéletesen jó. Ezt el kell fogadni.

Másrészt rengeteg tudós, művész, és egyszerű ember pont azért hoz létre csodálatos dolgokat, hogy ha ő nem lesz már, akkor is maradjon itt utána valami, amiért érdemes volt élnie. Ha hallhatatlanok lennénk, akkor lehet, hogy még mindig állatbőrben hörögnénk a barlangban, mert senkit se érdekel a holnap, és senki se akar létrehozni semmi maradandót.

Minden ember más és más értelmet ad az életének és a saját nézőpontjából szemlélve a dolgot, valahol mindegyiknek igaza van.

Egy egyszerűbb lélek számára elegendő az, ha szerető feleség és gyermekek veszik őt körül, elmehet a gyárba napi X órában dolgozni, este pedig legurít egy sört és megnézi a kedvenc filmjét.

A művészi hajlammal megáldott emberek már szeretnének valami maradandóbb dolgot hátrahagyni az utókor számára. Alkotásaikkal képesek érzelmeket és gondolatokat generálni azokban, akik megtekintik, meghallgatják, vagy elolvassák őket.

A filozófusok, illetve a spirituális beállítottságú emberek akár egy életnyi időt is hajlandóak arra áldozni, hogy a lét értelmét kutassák. Teszik ezt oly módon, hogy egy magasabb nézőpontból rátekintve a történésekre igyekeznek azokat értelmezni.