Milyen előítéleteitek illetve véleményetek vannak a férfi ikrekről?
Hát, van néhány előítélet. Férfi ikrekként most először megvédeném magam. :D
Kb minden horoszkóp, amit eddig olvastam, kivétel nélkül egy rosszindulatú, kétszínű, hazug, felelőtlen, megbízhatatlan figurának jellemzett. Ugyanezen horoszkópok azt is a fejemre olvassák, hogy hűtlen vagyok, és szeretek sokat beszélni, még szex közben is.
Nos, valóban szeretek sokat beszélni... a megfelelő alkalomkor, a megfelelő emberekkel. Sokszor inkább csendesen hallgatok, figyelek.
Volt munkahelyeimen a főnökeim rám bízták a titkaikat, mert a pletykás, locsi-fecsi kollégáimmal szemben én tartottam a számat.
Ami azt illeti, részben hasonló okokból elég sok embernek voltam a lelki szemetesládája.
Nem tudom, mennyire lennék hajlamos hűtlenkedésre, lévén 10 éve változatlanul benne vagyok egy kapcsolatban.
Nem beszélnék szex közben, hülyén érezném magam.
Munkám során szerettem mindent időben, határidő előtt leadni, ne nyomasszon később a bűntudat. Az igaz, hogy rendszeresen elkéstem, és mindig egyik telephelyről rohantam a másikra.
Nem tartom magam rosszindulatúnak, van elég baja mindenkinek enélkül is.
Az aszcendensem vízöntő, ami alapján duplán légiesnek, felületesnek kéne lennem. :D Az mondjuk tény, hogy szeretem a változatosságot. A könyveim nagy részét meg azért nem olvasom ki, mert a felüknél már váltok a következőre. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!