Szerintetek léteznek Nefilimek? ( Nephilim)
azt, hiszem hogy van rá okunk bőven, hogy higgyünk benne, itt egy link csak ezek után válaszoljatok:
Igen, léteznek nephilimek.
Az angyalok képesek testet ölteni, erről számtalanszor ír a Biblia, pl, amikor Szodoma és Gomora elpusztításánál megjelenik 2-3 angyal. Ábrahámmal még együtt is kajálnak. Tehát valóságos fizikai testet tudnak felvenni.
A 1Mózes 6:4 - ben az "Isten Fiai" ugyanilyen angyalok, akik emberi nőkkel kapcsolatot létesítettek és létrehoztak egy hibrid fajt. Ezek a nefilimek.
Az özönvízzel pedig nem haltak ki, mert később is megjelennek a Bibliában (pl. Góliát, vagy a föld kikémlelésénél)
Jézus pedig azt tanítja, hogy az utolsó idők olyanok lesznek, mint a Noé napjai. Tehát, elvileg az ő napjaiban voltak nefilimek, akkor mostanában is kell, hogy legyenek. Valószínűleg rejtetten.
Kérdező.Elősször is tudnod kell mi is pontosan a Nefilim.
Régen az Özönviz előtt voltak elképesztően hatalmas mutánsok angyal-ember hibridek akiket az Özönviz teljesen kiirtott legalábbis a Biblia szerint persze ez nem egészen igaz.Ha beleolvasol pár apokrif iratba hát találhatsz utalásokat hogy még Dávid idejében is akadt pár Nefilim csak az Egyház nem reklámozza.
A Nefilim olyan lényeket jelent amelyek nem az általuk kijelölt utat járják tehát magyarul nem szerepeltek a Teremtésben tehát Nem Isten teremtette őket-lásd.Dolly a klónbárány esete.Vagy genetikailag módositott lényekről van szó mert ugye egy klón vagy hibrid amellett hogy államtitok fegyverként sem utolsó dolog:D
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!