Skorpió nő, nyilas aszcendenssel. Mit lehet róla tudni?

Azt hogy skorpió a csillagjegye és nyilas az aszcendense...

a személyiségét meg senkinek nem ez határozza meg, mert a csillagok állásának semmi köze hozzánk.

Lány vagyok, 30 éves, kismama. Igazából szerintem sok múlik azon, ki hogy és hol nő fel, milyen a neveltetése. Van velem egy napon született barátnőm, és hát túlságosan nem hasonlítunk, más az érdeklődésünk is: ő humán, én reál, bár zenesuliban ismerkedtünk meg, szóval ez biztos közös. =) Hát, nem tudom hol kezdjem... a párommal (aki Rák) most várjuk az első babánkat. Nekem még van egy félévem az egyetemből, amit sajnos nem tudtam még megcsinálni, mert a problémás terhesség miatt itthon kellett maradnom. Sosem voltam az a karba tett kézzel ülő fajta, ennélfogva most megőrjít, hogy nem érzem hasznosnak magam. Főleg, hogy itt a jobb idő, tele vagyok energiával (pedig csak úgy tudok mozogni, mint a reumás nagymamám), rám jött a fészekrakó láz is. Néha igazságtalan vagyok a párommal, mert egyszerűen nincsenek teendőim, a minimális házimunkát leszámítva (ráadásul panelban), amit viszont utálok. Nem vagyok egy házi tündér. Szóval sokáig tűrtem, de mostanában egyre gyakrabban kifakadok, és tudom, hogy megbántom ezzel, de nem szándékosan, ő is tudja, de azért rosszul esik neki. Nem járhatok szinte sehová (nem is bírok), szerintem ettől bárki begolyózna egy fél év után - és még nincs vége. Nem tudom, köze van-e a csillagjegyemnek ehhez, de alig várom, hogy vége legyen a terhességnek, mert csak tehernek érzem, bármennyire is várom a babámat. Az is egy rémkép előttem, hogy még vagy két évig nem csinálhatom majd, amiért tanultam, vagyis nem leszek olyan független, amilyen lenni szeretnék, pedig imádom a szakmámat.

Néha kicsit bánom, hogy nem pasi lettem - képletesen (úgy gondolom, az ő életük könnyebb - persze ezt meg ők látják fordítva). Azt hiszem néha olyan dolgok foglalkoztatnak, ami általában férfiakra jellemző: szeretem az informatikát, imádom az on-line zombimészárlást - a párommal együtt; általánosban focizni jártam, gimi után vacilláltam a katonaság és az orvosi egyetem között, végül az utóbbit választottam.

Öltözködésben utálom a magassarkút, meg a csipkés-fodros, csillogó izéket; inkább tornacipő és farmer.

Párkapcsolati téren, ha nem tudok felnézni a páromra, akkor rég rossz. Féltékeny típus vagyok, de kordában tartom, inkább csak magamat bosszantom vele. A párom nagyon családcentrikus, és szereti ő viselni itthon a nadrágot, de én így elégedett vagyok. Mindent megbeszélünk, azonban gyakran megpróbálok 'versenyezni' vele. Mondjuk mindketten szeretünk vitatkozni (nem veszekedni), el sem tudom képzelni, milyen lehet mindig mindenben egyet érteni, azt tuti nem bírnám. Én szeretek konfrontálódni, néha túl 'gyorsan' is, de irtó jó érzés az, ha tudom magam türtőztetni, és nem küldök el valaki a sunyiba, aki amúgy megérdemelné - mondjuk ez az egyetemen, ahol kénytelen vagy tűrni a nagy tudósokat, minden baromsággal, mert függsz tőlük, belenevelődik az emberbe, és megtanulsz fapofát vágni az igazságtalansághoz. Régen erre nem voltam képes, rögtön támadtam - és sokszor meg is bántam. A bosszúállósdi még most is előfordul, nem a vendetta, hanem apró gonoszságok, büntetések. Most kb. ennyi jut eszembe, ha még érdekel valami, kérdezz, de mennem kell, mert a bababoltban vár az új babakocsi. =)