Kedves Nő társaim, milyennek jellemeznétek a Skorpió pasikat?
Milyen volt, vagy jelenleg milyen a vele való kapcsolatotok? Mi benne a szép és mi az ami nehézséget okoz? Csillagjegyeteket is leírhatjátok:)
Köszi
Köszönöm a kedves hozzászólók válaszait. Igazán tanulságos és okos dolgokat írtatok. Remélem még fogtok hasonló hasznos dolgokat írni.
Amúgy azért érdekes, hogy ki mikor született, mert abban az időszakban született emberekben bizonyos emberi tulajdonságok erősebben jelen vannak, jobban jellemzi őket.
Lejcsi, ha találkoztál volna már ilyen emberrel és szenteltél volna rá egy kis figyelmet, akkor tudnád, hogy bár nem "hableányok" mégsem tud az ember közömbös lenni irántuk. És ha ezek az érzések még pozitív töltetűek is, akkor meg pláne.
Az utolsónak, pedig: valahol tényleg ilyenek, erősek, határozottak, olykor fenyegetőek, de mindenképpen tiszteletet parancsolóak. És ahogy a kép is mutatja, nagyon érdekesek.
De hogy okosodj, ide is bemásolom:
Horoszkóp - A cáfolat
Először egy kis történelem: az ember jóformán az óta foglalkozik a csillagokkal, mióta elkezdte érdekelni az idő mérése. Számtalan lelet bizonyítja, köztük egy 25ezer éves is, hogy már igen korán elkezdtek összefüggést keresni a csillagok mozgása és a földi élet menete között. A kezdeti tudomány leginkább a sumérokhoz köthető, majd tőlük vették át az akkádok, aztán Babilónia, majd innen lett világszerte ismert az egyiptomiakon keresztül. A mai asztrológiai ismeretekért nagyrészt a görögök felelősek, ám a keresztény térhódítás visszafogta a terjedését, amíg nem azokon a területeken is felfigyeltek rá, és átdolgozták a keresztény vallás számára is emészthető formába. Ekkorra már jelentős vizsgálatok folytak le, elemezve számtalan ember életét és születési jegyét, hogy megállapítsák az összefüggéseket.
Eleinte csak a nemesek és uralkodók kiváltsága volt, de később a hétköznapi embert is érdekelni kezdte a sorsa, illetve hogy beavatkozhat e abba. És körülbelül így jutottunk el napjainkig, amikor a horoszkópoknak megszámlálhatatlan fajtájával találkozni mindenütt.
Természetesen ezekkel egy időben megjelentek a kétkedő tudósok is, akiktől az ezoterikus levegőbe beszélés igencsak messze állt.
Első feltételezésüknek hangot adva azt mondták, hogy bár az asztrológusok hiszik, hogy a fenti világ, a csillagok befolyásolják életünket, ez a hatás eltörpül azok mellett, amik itt lent a mindennapokban érnek minket. De mivel nem hagyhatták figyelmen kívül ezt a bizonygatott összefüggést, ezért több módszert dolgoztak ki a visszavágásra.
Az első ilyen a statisztikai többség kihasználása volt. Ennek úttörője a francia Gauqelin volt, egészen 1955-től a 80as évekig végzett vizsgálatokat. Számtalan felmérést készített munkatársaival. Volt köztük olyan, amikor emberek foglalkozását vettették össze csillagjegyükkel, de nem jutottak egyezésre. Vizsgálták még emberek személyiségét, sorsát összevetve a születési jegyekkel de mindenütt csak véletleneket kaptak. Egyetlen pozitív és azóta is vitatott eredményük volt, amit Mars effektusnak neveztek el, miszerint az élsportolók között nagy számban vannak olyanok, akiknek születési jegyében a mars mindig ugyanabban a házában áll, tehát ugyanazt a szöget zárja be a Föld keringési útjával. De mivel nem egyértelmű többségre jutottak, így ez csak elmélet maradt, és az óta se sikerült igazolni.
Ám a legérdekesebb felmérést az öngyilkosságok szolgáltatták. New York 311 ismert öngyilkosát gyűjtötték össze, majd melléjük rendeltek 311 élő embert, akik napra pontosan akkor születtek. Az eredmény meglepő módon az lett, hogy a fogékonyság az öngyilkosságra semmi összefüggést nem mutat a csillagjegyekkel.
Második módszerük a neves és elismert asztrológusok bevonása volt. Első kísérleti alanyuknak, John McCallnak meg kellett ismerkednie 28 normális születésű emberrel, akármilyen mélységben, majd az elé rakott 4-4 horoszkópból megmondani, hogy melyikre melyik illik. McCall 28-ból 7szer találta el a csillagjegyet. Majd egy másik tesztben 28 mesterasztrológusnak adták fel a feladatot, hogy 116 ember személyiségtesztjéből megkapnak 3-at, 3-at, meg egy születési dátumot, ami a 3-ból valamelyiké, és a feladatuk az, hogy megmondják a 3-ból melyik a megfelelő a dátumhoz. A 116 emberből 34-ét sikerült eltalálni. Ezek az arányok egyenlők a véletlenszerű találgatáséval.
A próbát elvégeztették egy átlagos magánemberrel, vizsgálandó mennyivel lesz rosszabb az eredménye. Az arány szintén kb. 1:3-hoz volt, tehát a véletlen találgatásé.
A harmadik módszer pedig az átlagembereket tette próbára. 83 önkéntesnek készítettek profi asztrológusok horoszkópot, majd mindenki megkapta a sajátját és 2 másikat. A 83ból 28an választották ki helyesen a sajátjukat. Ez megint a szokásos aránynak felel meg. A második tesztjükben pedig mindenkinek készítettek horoszkópot, majd egy részét az ellenkezőjére fordították, tehát a tulajdonságok ellentétét írták bele. Az önkéntesek 95%-nak teljesen mindegy volt, ők érvényesnek találták magukra a horoszkópokat. Pedig a teszt éppen arra épült, hogy az emberek talán jobban benne vannak abban, hogy mi az, ami rájuk vonatkozik.
Ezek a kísérletek alapvetően igazolták, hogy az asztrológiának semmi valóságalapja nincs, de az asztrológusok mélyen hallgatnak erről, és csak egy kis részük meri felvállalni, hogy amit csinál, az nem biztos, hogy igaz, de legtöbbjük így is arra hivatkozik, hogy ez egy elvont tudomány.
Az asztrológia tudományát gyökeresen megkérdőjelezik a modern csillagászok is, mivel a csillagképeket alkotó égitestek több fényévnyire vannak egymástól, csak tőlünk látszanak úgy ahogy. Másfelől pedig éppen a távolság miatt, amit itt a Földön észlelünk a csillagok mozgásából, az teljesen mást mutat, mint a valós elmozdulásuk. Továbbá 1781 egy William Herchel nevű illető egy olyan műszerrel, amit az asztrológusok nem használnak, felfedezte az Uránuszt. Ez a szerkezet a távcső… És ugyanígy fedezték fel később az összes külső bolygót a Plútóig. De az asztrológusok bevették őket is a buliba, és azóta azokkal együtt érvényes a csillagjóslat.
Kulturális oldalról megközelítve is cáfolathoz juthatunk, mivel a különféle kultúrák más és más személyiségjegyeket tulajdonítanak a megfigyelt égi jelekhez, pedig azoknak egyezniük kéne, ha lenne alapjuk. Például a sokak által nyilas jegynek vélt csillagképet Angliából gyakran lehet látni, mint égi teáskanna. El is nevezték régen annak. És összevetve a kettő képiségét semmi hasonlóság nincs, hogyhogy nem egyáltalán a zodiákus jegyeknek sincs köze ahhoz, hogy az abban a jegyben született embernek milyen tulajdonságai vannak. Például aki bikaként születik, nem biztos, hogy előretörő és erőteljes személyiség lesz.
Ismételten köszönöm a tájékoztatást. Bár nem én voltam aki okoskodott, csupán megköszöntem az írásokat.
És én nem is vagyok olyan okos és művelt, hogy versengjek más okos emberekkel. Persze más a helyzet, ha valamiben szereztem egy iciri-piciri tapasztalatot, akkor talán már ki tudok állni valamelyest a meggyőződésem mellett.
És csak mellékelten írnám, hogy a tudósok sem tévedhetetlenek. Persze biztos van igazság a cikkben, én nem vitatkozom, de nem minden fénylik ami arany. Ahogy az eredetije, így ez is igaz lehet. Nem gondolod kedves 86%-os válaszolóm?
Amúgy pedig ha nem érdekel a téma, nem muszáj írni sem.
Mert te abban hiszel én meg ebben. Még jó, hogy nem vagyunk egyformák.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!