Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Megőrültem? Vagy mit jelenthet...

Megőrültem? Vagy mit jelenthetnek ezek a dolgok így együtt?

Figyelt kérdés
Már körülbelül 3 hete álmodok egy sráccal, akiről fogalmam sem volt, hogy kicsoda. Aztán olvasgattam a neten valami cikket, és a srác mosolygott vissza rám. Valami énekes vagy mi. (Annyira nem vagyok otthon ebbe a sztár világban) A srác olyan 20 körül van, én is annyi vagyok. (amerikai) Soha nem néztem a klippjeit, meg semmit, ami vele kapcsolatos. Sztem azt sem tudtam, hogy a világon van. Jó, biztos láttam valahol, mert másképp nem álmodnék vele, de sztem csak úgy megpillantottam 1x-2x. Na már most a gázosabb dolog az, hogy 4 éves kapcsolatom van, amibe eddig nagyon boldog voltam. Minden OK volt, erre elkezdődtek ezek az álmok. Olyan mint egy szappanopera, vagy inkább egy regény. Először csak ismerkedtünk, a következő álomban már csókolóztunk, a végére már lefeküdtünk. Az este meg éppen sírtam mert elment egy hónapra turnézni -.- Nem töröm rajta nappal az agyam, sőt szinte eszembe sem jutott eddig, de már nagyon kezd idegesíteni. Most már ha felébredek hiányzik (!!!!), vagyis valami furcsa hiányérzet van bennem, szomorú vagyok. Ha éppen jó volt az álom, akkor egész nap vigyorgok mint a tejbe tök. A párommal egyre furcsábban viselkedem, már abban sem vagyok biztos, hogy szeretem. (és ez 3 rohadt hét alatt). Ha szeretkezünk akkor a srác feje villan be. -.- Így nem is nagyon van kedvem hozzá. A párom el sem tudja képzelni mi bajom. Könyörgöm, nem vagyok egy taknyos tini, aki beleszeret a kis sztárocskákba. Felnőtt nő vagyok. Sztem megbolondultam, vagy nem tom. Bocsi, hogy hosszú lett. 20/L
2010. júl. 8. 03:18
 1/4 anonim ***** válasza:
Szerintem csak a jelenlegi kapcsolatodban nagyon nem stimmel valami, de nem akarod beismerni magadnak sem - az egész erre mutat.
2010. júl. 8. 06:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Csatlakozom az előttem szólóhoz. Lehet, hogy nem is veszed magad sem észre, de valami nagyon nem stimmel a mostani kapcsolatodban. Vagy hiányzik valami, vagy kezd elmúlni valami, vagy másképp látsz benne dolgokat, csak még nem tudatosult benned. Viszont az álmok nem hazudnak, azokat nem lehet befolyásolni. Nincs ezzel semmi baj, jobb előbb, mint később, amikor már esküvő, lakáshitel, 6 gyerek pelenkája....
2010. júl. 8. 08:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
:( Én is erre gondoltam.
2010. júl. 8. 17:19
 4/4 anonim ***** válasza:
Elég rossz érzés lehet. Ki az a sztár? Biztos megláttad valahol, de az is lehet, hogy csak elképzelted az ideális pasit álmodban, és aznap láttad a sztárt, így az ő arcát öltötte magára a pasid, akit álmodban elképzelsz. Nem hiszem hogy megőrültél, sokszor álmodnak az emberek baromságokat.
2010. szept. 5. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!