Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Jelent bármit is ez az álom?...

Jelent bármit is ez az álom? (UFO-k, elrablás)

Figyelt kérdés

Egyik éjjel azt álmodtam, hogy úgy érzem, valaki van a szobában, nem vagyok egyedül. Álmomban felébredtem, és a másik oldalra fordultam, amikor kicsi 140cm magas lényeket láttam állni az ágy mellett, 3-4-en lehettek.

Nem szürke színük volt, hanem világos, fehéres-rózsaszínes. Ruhát nem viseltek.

Nem láttam az arcukat, mert amikor rá akartam nézni, akkor hirtelen felébredtem. Ugyanazon az oldalon, ahová álmomban fordultam. Persze semmi nem volt ott.

Másnap álmomban megint azt álmodtam, felébredek, de akkor egy fényes, bútorozatlan teremben.

Nem láttam magam körül senkit, semmit, egyszer csak egy ilyen lény nézett rám (feküdtem, ő fölém hajolt), és végig húzta a kezét az arcomon, mint amikor a halottaknak szokták, hogy lecsukják a szemüket. Közben beszélt hozzám, de gondolatátvitellel. Hogy ne féljek, nekik csak az kell, amit én tudok.


Nem érdekeltek soha az idegen lények, nem szoktam olvasgatni a témában. Egyszer láttam egy dokumentumfilmet hasonló témáról, de nem igen fogott meg.

Nem is emlékszem szinte semmire sem belőle.


Megint hirtelen ébredtem fel, rögtön azután, hogy az a mozdulat megtörtént. Ugyanabban a pózban, amiben elaludtam.


2019. ápr. 27. 16:52
 1/2 eddiboy válasza:
Lehet, hogy nem álmodtad, hanem tényleg alraboltak az ufók. Törölték az agyadból, de néhány emléked megmaradt belőle álomszerűen.
2019. máj. 7. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Hűűűűű..ez nem játék. Téged elvittek a földönkívüliek. Hány és hány ilyen beszámolót olvastam már...

A testeden nincsenek vizsgálat nyomai?

2019. jún. 14. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!