Álom az álomban? Azaz mikor fölébredsz, akkor azt hiszed hogy a valóságban vagy, holott az szintén álom?

Nagyon furcsa álmom volt a múlt éjjel. Gondoltam leírom hogy emlékezzek rá, és ha valaki aki ért az ilyesmikhez, az kérem magyarázza el hogy mit jelent az, amikor álmodban fölébredsz egy álomból, közben még az álomba vagy és emiatt azt hiszed hogy a valóságban vagy (és ez elég ijesztő, főleg ha nem túl kellemes az álmod és kétszer is meghalsz benne – mindkét esetben öngyilkosságból).

Kissé hosszú lesz, de le akartam jegyezni minden részletet amíg emlékszem rá.

Azt álmodtam hogy öcsémmel Franciaországban voltunk az egyik rokonunknál. Öcsém mindenáron rá akart beszélni hogy csatlakozzunk az idegenlégióba. Én nemigazán akartam, öcsém viszont erősködött mert „jobb ha ketten együtt vagyunk”. Én még akkor is vonakodtam amikor a caporal chef le akarta bélyegezni a jelentkező lapot, de volt egy másik magyar önkéntes aki azzal nyugtatott hogy "ne aggódjak, mert jó buli lesz".

A kiképzés részleteire nem emlékszem, csak arra jelenetre hogy ülünk a kantinban és valami burgonyafőzelékhez hasonlító ételt eszünk. Evés közben olyasmit mondhattam öcsémnek hogy "nem hittem volna hogy a franciák is ismerik a krumplifőzeléket".

Ekkor jött arra az őrmester (aki pechemre értett magyarul) és innentől kezdődtek a durva részek. Először is oda állt a hátam mögé, megragadta a tarkómat és olyan erővel nyomta a fejem tányérba, hogy csak úgy reccsent (a koponyám meg a tányér is – fájdalmat nem is éreztem, csak arra gondoltam hogy „kezdődik”) és közben ilyesmit mondott hogy „nem ízlik az étel?” én erre azt kiáltottam hogy „igenis uram”, erre fölállított és teljes erővel gyomorszájon vágott hogy majd összeestem. Követelte hogy „hadnagy uramnak” szólítsam (később kiderült hogy régen tényleg hadnagy volt, de visszaminősítették őrmesterré – többek között ezért is volt olyan agresszív) és köszönjem meg, amiért jót akar nekem.

Amennyire tudtam, hangosan mondtam „alázatosan köszönöm hadnagy uram”. Ezután fogta a kajámat, belekotorta a kukába, a kukát kiborította elém, engem négykézlábra kényszerített és azt akarta hogy egyem ki a szemétből mint a kutyák, miközbe mindenki engem figyel. Először vonakodtam, erre ő belémrúgott, utána kénytelen voltam fölenni. Ezután úgy döntött, hogy hozzam elő a napi porciómat, hogy azt is hasonló módon etesse fel velem.

Na itt besokalltam. Mikor kimentem a kantinból, kiugrottam az ablakon és kiszöktem a laktanyából. Visszaszöktem a rokonomhoz - aki ott élt nem messze - hogy bújtasson el, de az őrmester utánam jött, vissza akart vinni, erre én megragadtam egy kést és beleszúrtam a saját nyakamba (először őt akartam megölni, csak eszembe jutott az öcsém). Ekkor hirtelen felriadtam, és ott voltam a rokonom házába. Mondtam neki hogy mi történt és ő megnyugtatott hogy ne aggódjak, mert én nem is jelentkeztem a légióba, csak az öcsém. Mert én „úgysem bírtam volna idegileg és csak rosszat álmodtam”.

Na, és ezután riadtam föl újra. Kiderült hogy összeestem egy kapualjban miközben a laktanyából menekültem. Arra eszméltem hogy jön utánam az őrmester néhány emberével, erre én felmásztam egy elég magas épület tetejére, de pechemre egyikük kiszúrt utána az őrmester mondta hogy „jöjjek szépen le”. Erre én pánikba estem és leugrottam. Először azt hittem hogy meghaltam (minden elsötétült és láttam magam kívülről – durva volt) de egyikük megnézte és kiderült hogy még van pulzusom.

Következő jelenet: eszméletlenül fekszem a kórházi ágyon, fölöttem egy orvos és az őrmester beszélgetnek. Az orvos mondta hogy eltört a gerincem és összetört a koponyám, az őrmester erre válaszolta hogy „azért sajnálja, mert így nem tud „külön kiképzésben” részesíteni engem a továbbiakban”. Néhány nap múlva tényleg meghaltam, de még szellemként láttam egy ideig, hogy az ügy közben kiszivárgott a nagy nyilvánosság felé (gondolom öcsém lehetett a felelős), az őrmestert megfosztották a rangjától – közbe az egyéb stiklijei is napvilágot láttak, amiért haditörvényszék elé állították. Volt egy nagykorú lánya akit egy interjúban kérdeztek hogy mit szól az ügyhöz, erre ő ezt mondta „hogy az apja megérdemelte és még örül is, mert sokat molesztálta gyerekkorában”.

Na itt ért véget az álom – legalábbis azt hittem. Ugyanis kiderült hogy Laoszba voltam küldetésen a szakaszommal (először azt gondoltam hogy Vietnámba vagyunk, mert hirtelen nem tudtam hol vagyok), mivel Burma meg akarta támadni Laosz északi részét, hogy közelebb jusson Vietnámhoz és ezért meg kellett erősíteni az ottani francia jelenlétet. Én meg pont az ottani helyőrségben töltöttem az időt a szakaszommal (az őrmester ugyanaz volt – kevésbé volt agresszív de legalább olyan bunkó volt) és pont a pihenőmből ébredtem föl. Az álom további részleteire már nem emlékszem annyira – csak hogy egy ideig még ott barangoltam asszem Luangprabang utcáin (hasonlított a helyszín) - de valahol itt ért ténylegesen véget.

Annyira hihetetlenül valóságos volt az egész, hogy egy ideig tényleg úgy éreztem ébren vagyok. (Amúgy egy időbe sok Rejtő könyvet és egyéb légiós sztorikat olvastam, és szerettem a történelmet is, talán ezért is voltam ilyen szinten képbe a körülményekkel.)