Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Mit jelent ha álmomban nem...

Mit jelent ha álmomban nem hallom mit mondanak nekem?

Figyelt kérdés
Az elmúlt fél évben már többször előfordult ez különböző témájú álmokban. Többször vissza kellett kérdeznem és meg akkor se biztos h megertettem. Olyan is volt h úgy reagáltam álmomban mintha értettem volna, pedig nem.

2019. jan. 10. 22:32
 1/4 Krúdy Gyula ***** válasza:

Szia,


Ez a téma szerintem a hétköznapi álomfejtésen túl mutat. Ettől függetlenül persze ha valaki arra a részre is választ ad, akár az is igaz lehet.


Ez a jelenség nem csak álomban fordulhat ugyan elő, de az életben jelentősen ritkább. Főként azért is mert kevés olyan ember van aki ezt a "hatást" ki tudná váltani miközben beszél valakihez.


Ha véletlen azt tapasztaltad amire gondolok akkor annak több megnevezése is létezik. Hívják ezt: Energia hangnak, tompításnak, szűrőnek.


Olyan ritka esetekben él át az ember ilyet mikor valaki valami olyat közöl vele aminek a meghallására még nem áll készen. Ugyan úgy ahogyan az életben is csak olyan dolgok történhetnek velünk melyeket bevonzunk, döntéseink következményei, vagy felnőttünk a megélésére így működik ez az információval is. Csak olyan dolgot hallhatsz meg aminek meghallásának az ideje eljött az életedben.


Ha véletlen valaki valami olyat mondana neked amire te még nem állsz készen akkor azt a világ eltompítja. Az átélő ezt többféle képen "élheti meg". Elképzelhető, hogy az adott szavakat egy szűrőn keresztül érthetetlenségig torzítva hallod. Az is lehet felfogod, hogy szavakat hallasz, de az elméd képtelen értelmezni. A harmadik, hogy úgy hallod a szavakat mintha valamilyen idegen nyelven beszélnének hozzád miközben tisztában vagy azzal, hogy a te nyelveden szóltak. Ezért is van több megnevezése a jelenségnek, de a kiváltó ok azonos. Nem állsz készen az infóra.


Alapvetően ez amúgy jót szokott jelenteni. Ez azt jelenti, hogy az ~életnek tervei vannak veled ezért olyan helyzeteket teremt amikben te több dolgot tapasztalhatsz mint amire most készen állsz. Felfoghatod egy szolid célzásnak is arra, hogy ideje ~önismeretben kicsit előrébb haladnod.


Legjobbakat :)

2019. jan. 11. 06:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim válasza:
0%
Szerintem alien invázió készül.
2019. jan. 11. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Azt is jelentheti, hogy nem akarod meghallani, elnyomod magadban az infót, vagy általában infókat.

Azt fontos lenne tudni, hogy ez milyen hatással volt rád: frusztrált, bosszantott, megrémített, vagy nyugodt esetleg jókedvű voltál közben.

2019. jan. 11. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:

3-asnak: Álmom közben volt, hogy kicsit gáznak éreztem. Kb. mint amikor valamit mindenki ért, mert tök egyértelmű, de én meg nem. Most a legutóbbinál egy ideig próbáltam jelezni, hogy "hangosabban", vagy "mondd el légyszi még egyszer", utána meg úgy viselkedtem, mint aki érti (ez nem volt tudatos, nem tudom mért), pedig nem értettem.

Amikor felkelek, akkor meg idegesít, hogy nem tudom mit akartak modnani nekem, és hogy nem jutott el hozzam az info.

2019. jan. 14. 12:08

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!