Miért álmodok rendszeresen ezzel a lánnyal?
Sziasztok!
Habár nem igazán hiszek az álmok jelentésében, számomra ez kezd kicsit furcsa lenni.
Elősször is leszögezném, hogy a lányba, akiről írok, nem vagyok szerelmes, bár nagyon szépnek találom.
Kb egy fél éve kezdődött, hogy olyan 3 hetente az álmomban szerepelt ez a lány. Kezdetben amikor megjelent, viszonylag semleges volt a kapcsolatunk. Viszont akárhányszor ujra álmodtam vele, mindig egyre és egyre közelebb kerültünk egymáshoz, ami azért is furcsa, mert a lánynak van barátja. Senki más személlyel nem esett meg velem ilyen, hogy ennyiszer szerepelt volna visszatérően álmaimban, pedig többen jóval közelebb állnak hozzám. Ez jó néhány hónapig így volt, az utolsó és egyben legfurcsább álmom kb másfél hete történt. A lány behívott egy szobába, és le akart velem feküdni (itt tetőzött az álombeli “kapcsolatunk”) és elkezdett vetkőzni. Habár ennek egyébként nagyon örülnék, mondtam neki hogy ezt beszéljük meg, mert a barátja nem igazán fog örülni ha ez kitudódik. Ezután felébredtem. Két fő dolog miatt furcsállom ezt a jelenséget: Elősször is azért, mert a valóságban tök átlag a viszonyunk már régóta, a másik pedig hogy egy tyúklépésnyivel miért került mindig közelebb álmomban (szépen szabályszerűen történt az egész)
Mit jelenthet ez az egész? Minden normális választ megköszönök!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!