Álmomban meghalt a mamám, mért álmodok ilyet?
Figyelt kérdés
Azt álmodtam hogy nyár eleje volt és a családommal készültünk a Balatonhoz. Mikor belegondoltam, éreztem hogy majd hideg lesz a viz az elején, hisz még nyár eleje van. Reggel már indulni is akartunk, de mamámék elindultak valahova a kocsijukkal majd szóltak nekem hogy menjek fényképezni. Egy kővár mellett volt egy vékony de magas fa, és papám felküldte oda a mamám hogy fűrészelje el a közepét, nekem pedig képet kellett erről készitenem igy távolabb mentem. Következő pillanatban a mamám leesett és pont egy rönkre esett gerinccel. Gyorsan telefonáltam a mentőknek, akik nem szoltak bele, majd 22 mp után letették ahogy elmondtam nekik hová kell jönni. Sok idő múlva érkeztek ki, de akkor már késő volt. A mentős saját kezűleg kezdte eltemetni, volt ott egy nagy daru. Én felszaladtam a kővárba hogy szoljak anyumnak hogy eltemetik, akkor már rengeteg turista, gyerek volt ott, igy mikor kiáltottam akkor azok is jöttek volna. Majd mire vissza értem a sirhoz, láttam h állva lefele temette el és a fejét még nem. Azt mondta h ez igy sporolósabb. Sirfalán megláttam hogy valaki beleronditott "Semmi, nem ismertem cső". Nagyon ideges lettem, és pont ott álltak körülöttem a csoport társaim is, családom is, haver is akit már párszor elvittünk magunkkal a Balatonhoz, szóval elkezdtem szidni azt a valakit, és mondtam hogy vallja be ki tette az lesz az aki nem jön a Balatonra! Ekkor felébredtem. Rossz volt mert végig csak sirtam álmomban, volt haverom aki még akkor is tudott valami teljesen más dolgon nevetni.2017. ápr. 28. 08:39
1/4 anonim válasza:
Mindenkinek vannak rossz álmai. Ez is csak egy a többi közül nyugodj meg mert semmi jelentősége sincs.
2/4 anonim válasza:
ne tulajdoníts az álmoknak akkora jelentőséget..
én gyerekként sokszor álmodtam hogy apukámnak autóbalesete volt,meg azt is hogy meg is halt.de ez már több mint 20 éve volt.és egyik sem történt meg
lehet hogy tudat alatt aggódsz a mamádért és ezért álmodsz ilyeneket vele kapcsolatban
3/4 anonim válasza:
Az álmok nem jelentenek semmit. Az agy érdekesen működik, még alvás közben is. Olyankor nem befolyásolnak külső ingerek, az agyad pedig összevissza vizionál mindent. Bonyolult ezt így elmondani, de ha a dolog biológiai részével kicsit is tisztában van az ember, nem keres értelmet az álmok világában. Még akkor sem, ha egyébként teljesen valóságos az álom. Kissé tudománytalanul megfogalmazva: azt álmodod, ami a fejedben van, de sokszor magad sem tudsz róla.
4/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! Szerintem azt a sir rongálós dolgot azért álmodtam, mert a héten több cikket elolvastam Bud Spancer emlékfalának megrongálásáról. Plusz nem kellene estére ropit ennem.
2017. ápr. 28. 15:54
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!