Mit jelent az álmom?
Azt álmodtam, hogy a nappaliban lévő kályhában kotorászok, egy fa bottal kotorom a parazsat. Egyszer csak előkerítettem egy koponya alakú sütőtököt a kályhából. Kivittem a konyhába, hogy megmutassam anyáéknak. A konyhában valamiért karácsonyi teríték volt a szentestei vacsorához terítve. Aztán megfordítottam a sütőtököt és az egész másik fele lyukas volt, tehát inkább olyan volt, mintha egy maszk lett volna.
Aztán az ablakban hirtelen a harry potterből került elő meg egy jelenet. (Az ablak mintha tévévé valtozott volna.)
Az egész álom nyomasztó volt.
Még sosem tettem fel itt kerdést :D
Szia,
Tudom, hogy nem ilyen válaszra vársz, de mégis a legreálisabb magyarázat az álmodra az, hogy aludtál.
Ezen kívül még azt is jelenti, hogy túl kevés B1 vitamin volt a testedben, ezért fordult elő, hogy nyomasztó volt az állnod.
Valószínűleg nem tudlak megmenteni attól az úttól, és a sok misztikus zűrzavartól, ami vár rád az "álomfejtés világában", hiszen már elkezdtél ez iránt érdeklődni, mert valahol azt halottad, hogy válaszokat kaphatsz...de valódi válaszokat az életedre és a tényleg lényeges, téged komolyan érintő dolgokra nem itt fogsz ráakadni.
Sok embert becsap az, hogy ezzel a témával mennyien foglalkoznak, és még vastag könyvek is akadnak, szakirodalom, búlvár, miegymás, de ez csak látszat, nincs mögötte semmi. Semmi olyan, amit te igazán keresel.
Egyszer majd emlékezz ezekre a szavakra.
Jani
Koponya alakú sütőtök? Harry Potter? Ez azt jelenti hogy te vagy Walden Macnair nevű halálfaló.
(a 3. részben asszem kettévágott egy tököt ha jól emlékszem :D )
Köszi a válaszokat!
Előzőnek: az már komoly 😂 most, hogy mondod, már emlékszem. Kisebb sütőtök volt az álmomban, mint a filmben, de mindenképp gyanús, és egyértelműen nagy az esélye, hogy én lennék ő. xD
"Azt álmodtam, hogy a nappaliban lévő kályhában kotorászok, egy fa bottal kotorom a parazsa"
Kérdéseid vannak a saját családoddal, vagy identitásoddal összefüggésben, szeretnél mélyebbre ásni, de félsz attól, hogy mit okoz eme kaparászás folyamata.
*
"Egyszer csak előkerítettem egy koponya alakú sütőtököt a kályhából. Kivittem a konyhába, hogy megmutassam anyáéknak."
Valószínűleg van is valami, amit találtál, és a tények maguk rémítőek számodra így elsőre, de közben a józanabbik feled tudja, hogy valószínűleg valami banálisan egyszerű magyarázat van a háttérben, s de biztos ami biztos, ezt a kérdést szeretnéd azért tisztázni a szüleiddel.
"A konyhában valamiért karácsonyi teríték volt a szentestei vacsorához terítve."
Úgy érzed, hogy ez egy fontos, leülős beszélgetés lesz.
"Aztán megfordítottam a sütőtököt és az egész másik fele lyukas volt, tehát inkább olyan volt, mintha egy maszk lett volna."
Félsz tőle, hogy a rémisztő tényekre még csak nem is egy egyszerű magyarázatot, hanem egy hazugságszagú átverést kapsz magyarázatként... s inkább elfogadod, hagyod, hogy maszkká váljék
*
"Aztán az ablakban hirtelen a harry potterből került elő meg egy jelenet. (Az ablak mintha tévévé valtozott volna.)"
Nem feszegeted tovább témát, hagyod, hogy a saját kis világotokat újra a család által mindig sugallni kívánt mesevilág adja. Biztonságos, megrendezett, s még szórakoztatóbb is így.
Utolsónak is köszi.
Amikor több témával kapcsolatos választ kapok (habár nem igazán hiszek benne) nem tudom, hogy hogy tudnám eldönteni, hogy melyik az igaz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!