Mit jelenthet az álmom?
Tegnap este álmodtam, próbáltam megfejteni netes álmoskönyvekből, de mindhiába...
Szoval az volt, kocsiba ültem én, anyum, és még két közeli rokonom. A két közeli rokonom elment a bankba.
Én a hátunk mögött megláttam egy rendőrkocsit.. s hamarosan álarcos emberek jöttek ki (valahonnan) [ahogy a bűnözők be szoktak lenni öltözve], és rám lőttek. (ekkor már nem volt mellettem anyum, de fogalmam sincs mikor és hova tűnt el)
És hiába kocsiba voltam, eltalált a golyó,(a lépemnél) még arra is emlékszem, hogy ekkor egy kicsit felriadtam az álmomból ezzel a mondattal: mi a franc? Mennyjek a sürgősségire?
Utána végül visszaaludtam, és ugyanúgy lődöztek rám, (ekkor próbáltam halottnak teteni magam, [mert akkor abba szokták hagyni] de semmi eredménye nem volt) aztán az egyik rokonom jött, beült a kocsiba, gyorsan bezártuk mind a négy ajtót (én üvöltöttem, zárd! és hogy indulj!)
amikor bezártuk mind a négy ajtót, akkor pedig ki akarta nyitni aki lőtt, de nem tudta. Ezután elindultunk a kocsival (el tudtunk indulni)
Nagyon félelmetes, rémisztő volt, és tulajdonképp még mindig hatása alatt vagyok, és azért akarom megfejteni...
Az a baj, hogy még ilyen bűnözős műsort sem néztem hogy arra tudnám fogni. Egyedül amit este néztem a tv-ben az a Dal volt...
Nem tudom ez számít-e valahogy 2-3 napja mindenen kiakadok...
Előre is köszönök minden választ!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!