Valaki segítene? Nem igazán volt még ilyen álmom.
17/F (Általában pókokkal álmodok többször amire emlékszem, de ez most más) Nos, azt álmodtam hogy így négyen vagy öten elmentünk bandázgatni a barátaimmal valahova, egy animém helyszínén voltunk és beszélgettünk, aztán volt egy ilyen jégkorcsolya bérlő kis ház, és aztán volt mellettünk egy erdő és a mellett egy ilyen út szerűség, és ketten sétáltak ott az úton, tehát a barátaink közül ketten, és ketten az erdőben, de csak a szélén és a legjobb barátom aki lány épp leadta a korcsolyát amit bérelt meg én is rögtön utána meg még a többiek is, csak hát mégse jégkoriban voltunk hanem cipőben
és sétálgattunk miután béreltük ezeket az izéket. (Az enyémet a lány barátom bérelte nekem) a lényeg az hogy utána az én informatika órámon voltunk, azon belül a négyes teremben, és a legszigorúbb tanár tanította, de nem szólt ránk hogy beszélgettünk semmit se csinált, tovább tanított és úgy ültek hogy volt az a srác akivel csókolózott a barátom, aztán Jani és a barátom, és az a srác kérlek szépen a Janival csókolózott, én meg megkérdeztem tőle hogy "Ezt te most komolyan megtudtad tenni? Mégis hogy gondoltad ezt az egészet?" asszem ezt mondtam, és erre azt mondta hogy "Hát én úgy gondoltam hogy ketten...." Én meg azt mondtam rá hogy te szemétláda vagy valami ilyesmit mert először vele csókolózott, aztán közvetlenül mellette csókolózott egy sráccal és elültem tőle, de arra keltem fel hogy iszonyatosan érzem magam lelkileg és még fáradtabb vagyok miután felkeltem mint mielőtt lefeküdtem volna aludni, kb 3 órát aludtam vagy valahogy így...
Hát ami történt velem a valóságban amiből kiindulhatunk hogy a fiúm szakított velem szombaton, és a legjobb barátomnak, akiről szó volt még, aki lány amint említettem, és hát neki mondtam el mindent meg neki adtam ki magamat mert iszonyatosan fájt mert mindenkinél jobban szerettem, az nap mikor szakított velem, akkor vesztem össze a másik lány barátommal, de még ő benyögte nekem hogy azzal a sráccal jött össze, hogy azért szakított velem mert azzal a sráccal jött össze aki vele volt a koliban és szerelmet vallott neki, vagyis lenyúlták tőlem... Távkapcsolat volt, lehet elrontottam valamit vagy nem voltam neki elég jó pedig mindig mondtam neki hogy szeretem őt, meg mindig 600 üzenetet hagytam neki mikor későn jött fel facebookra... Mondjuk a szakítás előtt két héten keresztül úgy volt hogy nem igazán foglalkozott velem, pedig azt írta nekem hogy mindennél jobban szeret engem és hogy ne felejtsem ezt el. Aztán annak a hétnek a végén megbeszéltük hogy szünetet kér, ettől kiborultam amit nem mutattam neki mert nem akartam rontani a helyzeten, aztán csináltam egy hülyeséget, belevágtam a karomba, ezt elmondtam annak a barátomnak akivel összevesztem azon a napon mikor a fiúm szakított velem, és ez a "barátnőm" elmondta neki, aztán pénteken meg felmentünk video chatelni skype-ra, és kérdezgette mi van a karommal, aztán mondtam hogy majd beszéljük azon a héten másnapján, ő lemondott miattam egy találkozóját valakivel, de mégse jött skype-olni de láttam hogy fent volt facebookon, írogattam neki hogy hogy van meg hogy mizu, és másfél órán keresztül figyeltem a messengert de nem válaszolt... de még visszatérve az előzőnapra, ő elmondta nekem hogy egy fiú a koliban szerelmet vallott neki de hogy visszautasította őt és azt mondta hogy engem jobban szeret. utána valóhét szombaton szakított velem. Bocsi hogy ennyire értetlenül mondtam el, csak hát most keltem fel nem rég, vagyis most álmodtam egy félórája és iszonyatosan fáradt vok, lábra állni is alig bírok. Jah meg a kedvenc shounen ai animémből csináltak egy AMV-t és mindig olyasmi zenékre szoktam aludni, csak hát rá emlékeztetett, meg mostanában mindig iszonyatosan szomorúan alszok el mert nagyon hiányzik nekem. Leírtam ha ez számít valamit. Szóval előre is köszönöm a válaszokat. :)
Ez nagyon hosszú, nagyon kusza és bonyolult, szinte követhetetlen volt, amit leírtál és ahogyan tálaltad.
tulajdonképpen büszke vagyok magamra, hogy végig tudtam olvasni.
Szerintem egy kicsit óvodás aggyal működsz, de majd biztosan érettebb leszel, és belejössz (talán) az igazi élet igazi viszonyváltozásaiba. Sok sikert hozzá!
Öhm, tudom hogy nagyon kusza volt, azonnal leakartam írni hogy ne felejtsem el, meg eléggé zavarodott voltam én is, de most megpróbálom érthetőbben és vázlatosabban leírni, úgy hátha könnyebb. :)
1.) Van négy barátom akikkel elmentem sétálgatni egy helyre ami szerepel a kedvenc animémben. Azon a helyen csókolózott az egyik srác Nórával, azzal a sráccal akit nem ismerek. (Nóra a legjobb barátom) (Ez egy eléggé szomorú anime, a címe: Puella Magi Madoka Magica)
2.) Beszélgettünk azon a kis réten vagy dombon, és volt egy kis ház ahol jégkorit lehetett bérelni asszem és béreltünk (Nóra nekem is bérelt)... sőt még képet is próbálok küldeni hozzá hogy tisztább legyen az egész. [link] (Asszem a virágok helyett azok a szőrmókos pitypangok voltak) az életről meg ilyesmikről beszélgettünk meg boldogok voltunk meg én is hogy van kikkel lennem.
3.) Elmentünk tovább sétálgatni, és aztán egy ilyen erdős szerű részhez értünk, sötét volt, de nem annyira, olyan volt az időszak mint a képen csak esett egy kicsit a hó. Jani és az a másik fiú akit nem ismerek ők lent sétáltak az erdő melletti úton, én meg az erdőben, de csak a szélén Vikivel, de Nóra előrement a dombhoz leadni a Jégkorit, aztán mi is leadtuk. A csókos sztorira visszatérve az ekkor történt mikor leadtuk a korikat.
3.) Aztán sétáltunk tovább és annyira emlékszem hogy az informatika órámn voltam a négyes teremben, és négyen egymás mellett ültünk, én baloldalon, (bal oldalt mellettem nem volt hely) de az ismeretlen srác az tőlem jobb oldalra, mellette Jani ült, és ők elkezdtek csókolózni órán. (Hozzáteszem a legszigorúbb tanárunkkal volt az óránk és ő úgy reagált mint ha ott se lettünk volna.) És hát Jani mellett meg Nóra ült, de nekik hátra fordítva mivel a tanárra kellett figyelni, mivel a négyes terem egy gép terem, itt egy vázlat róla amit most csináltam: [link]
És ekkor mondtam a srácnak hogy ezt komolyan megmerte-e csinálni a legjobb barátommal hogy a háta mögött csókolózik az egyik barátjával, meg megkérdeztem tőle hogy ő ezt mégis hogy gondolta, és szerintem az az ismeretlen srác, az XY édes hármasra gondolt vagy valami ilyesmire, én meg elültem mellőle az üres helyre amit megjelöltem. Nem azért mert ő biszex, hanem azért mert nem bírom eltűrni a kétszínű embereket. :) Ennyi a történet és tényleg bocsi hogy bénán írtam le, csak siettem és tényleg picit béna a magyarázó képességem. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!