Elég furcsa dolgokat álmodtam hullámzó úttal, meg a barátaimmal, mit jelenthet?

Elöljáróban annyit, hogy minden álmomra emlékezni szoktam (egy éjjel 2-3 darabra legalább is), és általában átlag dolgok a napomból, kis fantáziacsavarral. De mostanában összejöttek a dolgok, és nonstop hülyeségeket álmodok, elég rosszul alszok miatta. Csak a tegnapi termés:

1: A volt középiskolás kollégiumom lépcsőjén összefutok egy lánnyal, akire emlékszek, hogy két hónapig volt az osztálytársunk, az anorexiája miatt nem tudta befejezni az évet (ez a valóságban is így történt). Én ott lakok, de fogalmam sincs, miért, mert a jelenben vagyunk, ahol már nem vagyok középiskolás. Beszélgetünk a lánnyal, közben sajtos stanglit eszünk, tiszta morzsa lesz tőle a hajam. Arról beszéltünk, hogy mi újság vele, végre újra iskolába tud járni, úgy néz ki, jól van, stb. Aztán megérkezik a barátnőm, akit vártam, az előző lány elment. A barátnőmnek mutatom, hogy "nézd, tiszta morzsa a hajam", mire ő próbálja visszatartani a rókát, de kitaccsol. Ezt végignézi a koliból mindenki. Én nagyon sírok, hogy ez az én hibám, a barátnőmmel öleljük egymást, és ő vigasztal, hogy nem én tehetek róla, hogy rosszul lett. Aztán jött a párja, beültette egy kocsiba és elvitte, én meg ottmaradtam a koli lépcsőjén sírva.

2: Egy személyautóban ülünk, édesanyám, az öcsém és én. Az egyik, szülőfalumhoz közeli kisvárosból tartunk haza a faluba. Az út épp ugyanúgy megy, ahogy a valóságban, tehát emelkedik, meg lejt (a Bükkben születtem), csak épp az aszfalt úgy viselkedik, mint egy folyó, evezni kell rajta. De csak nekünk, a többi autós simán megy, mint máskor, de mi evezünk. Gyökkettővel haladunk, én az anyósülésen evezek, mert anyukám azt mondta, én vagyok a legnagyobb, a tesóm a kormánynál ül, anya hátul, és beszélgetünk hétköznapi dolgokról. Aztán egyszer jön egy nagy, kanyargós lejtő, akkor ugye a kocsit nem bírom az evezővel fékezni (lehúzott ablakon át eveztem amúgy), a tesóm nem találja a fékpedált, nincs is jogsija. Én kiabálok neki, hogy másszon hátra, egyre gyorsabban megyünk, majd én lefékezem a kocsit, ő meg szép komótosan elkezd hátrafelé mászni, közben az autó irányíthatatlanná válik, a tesóm röhög ezen, anyukám meg azt mondja, nem kellene ennyire beparáznom attól, hogy mindjárt nekimegyünk valakinek. Ennek a végét sosem tudom meg, mert felébredtem, de hozzátartozik, hogy egyébként szívből gyűlölök vezetni :D

20/L