Mit jelent ez az álom? Szülés, macska?
Figyelt kérdés
Azt álmodtam, hogy 4es ikreim születtek. 4 fiú. Egy nagyobb vizzel teli tálba voltak, felvettem öket egyessével, nézegettem, megöleltem. Azon tanakodtam mi legyen a nevük. Eközben a párom ott ült kb 1méterre és fogta a kezébe a telefonját, de nem nézett ránk, a telefont nézte, és akkor vettem észre hogy könnyezik. Kérdeztem tőle, hogy te sirsz? Azt mondta igen. Kérdeztem azt is hogy miért.. aztán kérdeztem hogy az egyik babának legyen-e Péter a neve, mint az övé? Aztán ennek már örült, és ahogy nézegettem hogy melyikre mi illik, ujszülött kiscicák lettek, és azoknak akartunk nevet adni.. volt egy fehér egy fekete pöttyel, meg 3 cirmos, de ugyanugy fiuk maradtak. Azon gondolkodtam hogy milyen fiú nevek vannak, de semmi sejutott eszembe, Sándor lett a második, de az utolsó kettönek nem tudtam nevet kitalálni. Mikor még babák voltak, akkor anyám a mostani párjával eljött megnézni miután megszülettek. Késöbb az utcán találkoztunk velük és kérdeztem, hogy a mamának szolt-e. Mondta, hogy igen, és azt mondta hogy nagyon szépek. Pedig ő nem is látta őket...ezen álmomba is kicsitmeglepődtem. Mit jelenthetnek ezek?2014. ápr. 29. 14:30
1/1 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
ez nagyon hosszu
ezér nem olvasom el
nem érdekel
inkább megfejem a szarvasmarhákat
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!