Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Halott rokonnal álmodtam,...

Halott rokonnal álmodtam, furcsa volt, valami ötlet, hogy ez mi volt?

Figyelt kérdés
Szóval néhány éve halt meg egy viszonylag közeli rokonunk. És azt álmodtam, hogy szülinapi ebéd volt, és egyszer csak megjelent a semmiből rokonom. Senki nem lepődött meg rajta, csak én. Mondta, hogy csak azért jön, hogy megköszönthesse az ünnepeltet, utána megy is vissza, meg, hogy milyen jó, hogy lát minket. És kérdeztem tőle, hogy miként lehetséges ez. Azt válaszolta, hogy ő valójában tovább él, és van a halál után is lét, de a régi megjelenését csak addig vette fel, míg együtt van a család. És amúgy neki jó, meg tényleg békés volt és mosolygós. Aztán mikor vége lett az ebédnek, elköszönt mindenkitől, és kiment a kapun. Nagyon furcsa volt, mert sajnos másfél éve nincs már közöttünk, tehát már nem mindennapos téma a halála, és egyáltalán nem is gondolkodtam hasonló dolgokon az elmúlt napokban. Váratlanul ért. Van ennek valamilyen jelentése? Nekem nyugalmat hozott az álmomban, és olyan reálisnak tűnt az egész, holott persze tudtam, hogy ez mégsem lehetséges. Valakinek volt már hasonló élménye?

2014. febr. 15. 19:33
 1/9 anonim ***** válasza:
0%

Kamu kérdés..



SOHA ismétlem SOHA nem beszélnek álmunkban a már halott hozzátartozók, vagy emberek, erre nincs igazából magyarázat, hogy miért van így.

2014. febr. 15. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim válasza:
100%
szia :) velem is történt már ilyesmi, és meggyőződésem, hogy teljesen valódi volt. Néhány hónapja egy osztálytársam eltávozott és a hír nagyon megviselt minket. Az elején nagyon rossz volt de lassan kezdtük elengedni és belenyugodni. A mai napig nem tudunk róla beszélni, mindenki magában dolgozza fel a gyászt, de hetekkel később én vele álmodtam. Egy osztálykiránduláson voltunk, és egyszer csak megjelent. Mindenki teljesen természetesen fogadta, mint egy régi barátot, mosolyogtunk megveregettük a vállát, megöleltük, és olyan békesség meg boldogság volt, mint már régen. Aztán az álom végén integetett és elment. Mikor felébredtem tudtam, hogy így búcsúzott el tőlem, és tudtam, hogy nekem is tovább kell lépnem. Hiszek abban, hogy van élet a halál után és csak egy másik szintre lépünk. A te álmod is azt jelentheti, hogy most már elengedheted, őt mert megtalálta a helyét valahol máshol :) ha nem is tudom bizonyítani, hogy így van én tényleg teljes szívemmel hiszek ebben
2014. febr. 15. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
Nem kamu. -.-" De én már rég elengedtem, ezért furcsa.
2014. febr. 15. 20:43
 4/9 anonim ***** válasza:

Hát ez nagyon fura, szinte ugyanilyen forgatókönyvű álmom volt nagymamámmal a halála után. Nagy családi ebéd egy hosszú asztalnál, hirtelen megjelenik, senkinek nem fura csak nekem, még meg is örültem, hogy de jó, most végre megkérdezhetek egy bennfentest a másvilági dolgokról és rázúdítottam egy csomó kérdést, hogy pl. van-e reinkarnáció meg ilyenek, de csak nevetett és nem válaszolt, annyit mondott, hogy nagyon szeret minket és szeretné ha gyakran lenne így együtt a család, aztán elbúcsúzott és kiment a kapun (!)

A te álmodban a helyszín létező volt? Tényleg létezik az a kapu amin kiment? Hogy nézett ki?

Az enyém nem létező helyszínen történt és a kapu fehérre festett fából készült kis kerti kapu volt. Nem ismerek ilyet valójában.

2014. febr. 15. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
Létező, sőt volt is hasonló jellegű szülinapi ebédünk pár éve...nyáron, kinn egy parasztház gangján.
2014. febr. 15. 21:05
 6/9 anonim válasza:
Szerintem létezik. Én a minap álmodtam a nővéremmel,aki közel 3 hónapja,hogy elment. Álmomban csörgött a telefon és azt kérdezte,hogy miért nem hivtam fel mostanában, annyira szeretett volna velem beszélni,hogy ő hívott fel engem. Olyan tisztán és érthető volt a szó még meg is néztem a telefonom,hogy nem keresett valaki. Eléggé megviselt ez az álom,sírás fojtogatott, alig tudtam elmondani a családnak. másnap ki is mentem hozzá a temetőbe és vittem virágot a sirjára. Elég megrázó élmény volt!
2014. febr. 15. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:
Sajnálom. :( Igen, számomra is megrázó, illetve egyben meglepő is. Ha valamilyen felsőbb szintről érkeznek ezek az "üzenetek", akkor azért, ha pedig arra gondolok, hogy az agyam képes előállítani ilyen tiszta képeket, hangokat, akkor azért. Viszont pont ma délután jött föl a szó a kérdésemben említett rokonról. Meghűlt bennem a vér, hiszen én senkinek nem említettem az álmomat a családban. Érdekes egybeesések.
2014. febr. 15. 23:23
 8/9 anonim ***** válasza:
A Krúdy-féle Álmoskönyv szerint halott rokonnal álmodni esős időt jegyez. (Most is az van, és mikor egy lakótáesam halott édesanyjáról álmodott, másnap szintén borongós, esős volt az idő.)
2014. febr. 17. 09:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim válasza:
Bár régi kérdés. De az első válaszoló alapján mondom, hogy igenis LÉTEZIK olyan, hogy halott enber beszélhet más álmában...Velem is megesett! Tehát nem kitalált!!
2019. ápr. 22. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!