Annyira aggaszt és nyomaszt ez az álom, tippetek lenne a "megfejtésre"?
Már legalább tízszer álmodtam azt hogy megöltem valakit. Konkrtan nem is az aktus a lényeg hanem mindig az a kép van előttem hogy helyszínelnek, mert sejtik hogy a környéken van elásva a hulla (általában erdősebb részen) és innentől kapcsolódok be az álomba, és tudom hogy hamarosan elérnek hozzám. Olyan borzalmas érzés, hogy már nem lesz nyugtom és valszeg utólérnek...
Volt olyan hogy két hulla is volt, az egyiket azért öltem meg mert tudott az előzőről... Két esetben folyó alá temettem a testeket és a patak mosta ki, vagy szigeten volt elrejtve amit körbekerítettek a rendőrök (esetleg mást kerestek de valószínüleg rábukkannak)
Legalább tízszer álmodtam már és ébredés után sokszor nehéz elhinnem hogy valójában nem történt semmi... Az álomban persze emlékszem arra hogy "ez már megtörtént", tehát az álomsorozat egyfajta folytonosságot mutat.
Hogy derítsem ki mi lehet a jelentése az álomnak? Arra gondoltam, talán valamiféle nappali tudatossággal talán leetne "erőltetni" azt hogy a történet végére is emlékezzek vagy az elejét is megismerhessem.
Tehát mégegyszer: az álomban megöltem egy embert (nincs szó az indítékról, nem látom magam előtt hogy történehett mindenesetre nem érzek ezzel kapcsolatban érzelmeket, indulatot), el van ásva, megtalálják a helyszínt, vagy tudják hogy eltűnt az a valaki és hozzám is lejuthatnak akár a nyomokon keresztül. Borzalmas...
Aggódom mert beárnyékolja már a nappalaimat is.
inkább a féltett titok, na az betalált (meleg vagyok) és nem szeretném ha ezt a családom "hivatalosan" megtudná (nem hivatalosan biztos tudják).
Sajnos visszaélnének az infoval.
Igen, sejtettem hogy valamiféle testi dologgal kapcsolatos az álmod, csak nem láttam kristálytisztán, miféle dolog is az.Na de most már hogy válaszoltál, jobban összeállt a kép.
Nem szükséges tovább kutakodnod az álom jelentését illetően, hisz világosan kiderült, hogy ezzel a bizonyos titkoddal kapcsolatos, ebben biztos lehetsz,tehát felesleges arra koncentrálni, mi lehetett a történet eleje és vége, mert a lényege így is megvan.
Az, hogy folyó alá temeted, olyasmit jelent, hogy nagy érzelmi feszültség alatt rejtőzik a titok.A víz általános szimbólum, mindenkinél egyrészt az érzelmeket szimbolizálja.
A sziget is magáért beszél.elkerített rész, ami szeretnéd, ha megközelíthetetlen lenne.Tehát mintha láthatatlan falakat emelnél magad és a külvilág közé.Akit a szigeten temettél el, az valószínűleg önmagad, még ha másként is néz ki esetleg, mint amilyen te vagy.
A rendőröknek kettős jelentésük van:egyrészt azt a vágyadat szimbolizálják, hogy az eddigi rend fennmaradjon, tehát ne kerüljön felszínre a titkod(az felborítaná a "rendet").Másrészt védve legyen a kis "szigeted"(a magánéleted, életed rejtélye).Viszont ugyanakkor a kíváncsi külvilágot is jelképezhetik, mások azon szándékát, hogy kinyomozzák a titkodat, az álom ugyanis utal arra, hogy sejtenek valamit, a "nyomodban járnak".
Azt hiszem, jobban nem lehet kivesézni az álmod.Nagyon érdekes és beszédes álom.
Egyébként elgondolkoztató, hogy mi lehet jobb megoldás?Évekig szenvedni, aggódni egy titok miatt, hogy egyszer kiderül, vagy inkább elmondani,aztán pár hétig, 1-2 hónapig hallgatni a "hegyi beszédet"?De aztán úgyis békén hagynak, mert minden csoda három napig tart.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!