Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Ez az álom mit jelenthet?...

Ez az álom mit jelenthet? HELP! | | | v

Figyelt kérdés
Az exbarátnőmmel álmodtam (akit amúgy még mindig nagyon szeretek) - még pedig azt, hogy vásároltunk egy boltban, én vettem magamnak enni valót, ezzel el is költöttem a pénzem. Közben ő is szomjas lett, kikért egy fémdobozos almalét, amelynek doboza a túlajé volt. Mind a ketten tudtuk, hogy nem tudjuk kifizetni, de azért elkezdte inni. Ekkor elindultunk a kijárat felé, a pultus néni ránk szólt, hogy ki ne menjünk az almalével és a fémdobozával. Mikor nem figyelt kimentünk- gyorsan átszaladtunk egy másik boltba. Az álltal, hogy alacsony vagyok én is és barátnőm is, próbáltunk elrejtőzni mert a boltban pont akkor volt kiárusítás, tehát nagyon sokan voltak (amúgy ez egy túrkáló volt, vagy mi a szösz). De mihelyst átértünk, szaladt utánunk a tulaj- és bizony észre is vett. Ekkor az ex barátnőm azt mondta, hogy az almalé beleesett az ő boltjában lévő, pultmelletti vízes tálba, a tulaj megszólalt, hogy "jajj már megint az a vízes tál. "- ekkore felébredtem. De gondolom az lett volna a folytatás, hogy nem fizetünk az almaléért, mert abba belefolyt a víz.

2013. júl. 28. 18:12
 1/2 anonim válasza:
100%

"akit amúgy még mindig nagyon szeretek"

Meg is válaszoltad a kérdést. Nem vagy túl rajta.

2013. júl. 28. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
100%
"Exkapcsolattal álmodni: farontó bogár támadja meg a zongorát. Szerelmeskedni vele: közelgő házasság. Közös programon részt venni: ízületi problémák. Együtt lopni: szenvedély, csók. Sikeresen elmenekülni: csapás közeleg. Lebukni, bűnhődni: gyermekáldás, vagy háziállat elhullása." (Baláczai - Horváth: Álomfejtés a XXI. században)
2013. júl. 28. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!