Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Miért álmodtam ezt? Mit jelent?

Miért álmodtam ezt? Mit jelent?

Figyelt kérdés

Korábban is volt már hasonló álmom.

Álmomban városom egyik forgalmas utcáján sétáltam éppen, amikor hirtelen elkezdtem nagyokat ugrani/szökellni, de úgy, hogy közben kicsit repültem is. Ebből adódóan, vagy 10-15 méteres ugrásokat hajtottam végre, és minden szökellés nagysága egyre csak nőtt, a végén szó szerint repültem. Szinte "váró örömmel" figyeltem a mellettem, és néha alattam sétáló emberek reakcióját, de valamiért észre se vettek, pedig gyakran még az épületek oldalán is járkáltam a repülőképességemnek köszönhetően. Ezután egy nagy, zárt csarnokszerű helyiségben találtam magam, ahol szintén sok ember volt. Itt is sokat repkedtem és sétáltam falakon, de nem figyeltek rám. Majd az egyik repülésemnél kirepültem a csarnokból,... egy strand fölé kerültem, ahol egy szép, szőke hajú lány végre észrevett, csodálkozó arccal nézett rám. Később visszarepültem a csarnokba, de aztán újra a strand fölé kerültem, ahol már volt egy másik lány is, aki látott... Direkt próbáltam úgy repülni, mint egy madár..., széttártam karjaim és ujjaim, és szabadnak, korlátlannak éreztem magam...

Érdekes, hogy az egész álomban szürke, télies idő volt, még a strandon is.


2013. febr. 27. 11:03
 1/4 anonim ***** válasza:
Furcsa, hogy ma reggel mennyien számolnak be az álmaikról! Kivételesen én is álmodtam, bár inkább rémálom volt, ideges voltam és szakadt rólam a víz amikor felébredtem. Nem tudom mi volt ma hajnalban, hogy mindenki álmodott... :D
2013. febr. 27. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Várom a válaszokat!
2013. febr. 27. 23:35
 3/4 anonim ***** válasza:
Ebben mi az olyan fura?álmodtál egy baromságot és ennyi.mások is álmodnal hülyeséget
2013. márc. 1. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Az álmoknak pedig van jelentésük.
2013. márc. 21. 11:30

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!