Viktoriánus úriember az álmomban! Mit jelenthet?

Elnézést, ha hosszú lesz, de élénken emlékszem a részletekre is, mert nagyon szép volt minden, megpróbálom az egészet leírni.

Egy forgalmas utcán sétáltam este, mert egy régi fiú barátomat kerestem, akivel jó ideje nem tartjuk a kapcsolatot. Már nagyon hiányzott nekem, így eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, megkeresem és beszélek vele. Végül megláttam az emberek között, egy kocsmából jött ki. Könnyen felismertem a punk tarajáról és a szakadt gönceiről. Utána szóltam, de csak egy pillantásra méltatott és ment is tovább. Követtem, utat törtem magamnak a tömegben, de elég nehezen ment, mintha el akarták volna zárni előlem. Végül egy hintó mellett állt meg, egy negyven év körüli, kopaszodó, ősz hajú és szakállú, öltönyös komornyik mellett. Próbáltam beszélgetést kezdeményezni a fiúval, de még csak rám se nézett, intett a komornyikjának, majd elindultak. Ismét utánakiabáltam, ekkor a fiú (itt már nem hasonlított az ismerősömre) szúrós tekintettel visszafordult, de még mindig nem szólt egy szót sem. Sírva fakadtam. Megsajnált, mert mondott valamit a komornyikjának, ő pedig azt mondta, hogy menjek velük. Beszálltunk a hintóba és szakadó hóesésben elmentünk egy hatalmas, üveges faló, nagyon szép, de sötét és komor hangulatú palotába. Hatalmas vasrácsos kapuk között hólepte birtokon, majd rengeteg homályos és hideg szobán mentünk keresztül, végül elértünk egy szalonba, ami kellemesen világos volt, a kandallóban pedig lobogott a tűz. Két nagy karosszék állt előtte, és a fiú, aki akkor elegáns zöld ruhát és cilindert viselt, valamint sétapálcát tartott a kezében, leült az egyikbe. Fültőig érő, egyenes, fekete haja és fekete szemei voltak, lekezelően nézegetett, a lábait keresztbe tette, a karját összefonta. Sok idő telt el így, több nap is, hogy mellette kellett maradnom, de nem nagyon beszélt hozzám, én pedig egy idő után már nem kezdeményeztem vele beszélgetést. Rossz érzésem volt. Mindig fölényeskedve viselkedett velem, mint egy kis királyfi. A sétabotjával járt mindenhová, ha valamire megjegyzést tettem, gyilkos pillantással elhallgattatott. Sokat mentünk ki sétálni a birtokára, általában mindig esett a hó. Az ilyen séták alkalmával bele kellett karolnom. Zavarban voltam tőle. Egy kis idő elteltével már nem volt velem rideg, inkább érdeklődő, néha beszélgettünk is. Sokszor bámult rám elgondolkozó, sejtelmes pillantásokkal. Mint aki vetkőztet a szemével. Próbáltam nem törődni vele, de hosszú távon nehéz volt figyelmen kívül hagyni. Aztán elérkezett egy újabb esti séta ideje a birtokon. Nyújtotta a kezét, hogy belekaroljak, majd kivezetett. A hó elállt, hatalmas kupacokban gyűlt össze, és ahogy elhaladtunk az egyik ilyen halom mellett, a fiú szenvtelen arccal belelökött. Pislogni sem volt időm, máris felettem térdelt, lefogta a két kezetem a fejem mellett és egy ijesztő mosollyal lassan fölém hajolt. Az arca egyre közeledett az enyémhez, miközben a szemembe nézett. A fekete szemei rózsaszínes-vöröses színben felvillantak, én pedig láttam bennük a saját rettegő tükörképemet. Az ajkai centikre voltak a bőrömtől, amikor felébredtem.