Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Ez az álom jelent valamit?

Ez az álom jelent valamit?

Figyelt kérdés

1. Azt álmodtam, hogy mentünk osztálykirándulásra (hajóval a betonon xd de ez most nem lényeg) és a hajón az a fiú, akinek tetszem (nekem ő nem) mondta, hogy menjek vissza a suliba, és hozzak valami virsliket...vagy miket mert ő otthagyta. Én vissza is mentem,de nem egyedül. Ott volt még az a lány is, akivel össze szeretnék barátkozni. A suli meg úgy nézett ki, mint valami börtön és csak a legszigorúbb tanár volt ott, akinél mindenki szeretne "bevágódni". Aztán nem találtuk a virsliket, így felhívtuk az ofőt, ő meg mondta, hogy "bocs, elkéstetek, mi már itt vagyunk mittudoménhol és jól szórakozunk" Aztán mi meg ott maradtunk a suliban 2 napot. És amikor visszajöttek a többiek, elkezdett velem veszekedni az a fiú, hogy ő nem is nekem mondta (pedig tuti, hogy nekem mondta) hogy menjek vissza.


2. Van még egy kérdésem, ne nézzetek hülyének, lehet hogy csak véletlen, de elég fura egybeesés. Tehát: Volt a falamon egy poszter Miley Cyrus-ról, aminek a hátoldalán Chris Brown volt. Amíg Miley volt látható mindig jókat álmodtam vagy semlegeset (vagy semmit), aztán megfordítottam és egyből rosszat álmodtam. Így volt ez 1 hétig, aztán visszafordítottam Miley-ra. Azóta megint jót, semlegeset, vagy semmit sem álmodom.


Ui.: Negatív komikat mellőzd! thx ;)



2012. jún. 30. 18:40
 1/2 anonim ***** válasza:
Az álmok nem jelentenek semmit! Tényleg.. AZ agyunk dolgozza fel a nap eseményeit! Az álom csak értelmetlen képek sorozata! A poszter teljesen véletlen, amúg yaz alvásnak több fázisa is van, és többször is álmodsz egy este ( kb. 3-4 szer!) Szóval ha álmod közben ébredsz fel , akkor emlékszel rá, ha nem akkor teljesen kiesik. Szóval nem is tudhattad mit álmodtál, ( kivéve az utolsót ha felkeltél közben) !
2012. jún. 30. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Álomfejtő Főhekus válasza:


Az álmaid az életed során tudott, tapasztalt, látott, hallott dolgokat, történéseket, helyszíneket, embereket vetítik eléd, legyenek azok tudatosan vagy tudat alatt érzékeltek. Gondolatok, vágyak és félelmek is megjelenhetnek benne természetesen. Önmagában nincs jelentésük, ámde következtetni lehet arra, hogy jelenlegi életedben milyen örömöknek nézel elébe, mit szeretsz, vagy milyen problémákkal, illetve félelmekkel küzdesz. A legtöbb esetben a valóság darabkái elferdülhetnek, megkeverednek álmodban. Ennyi. Egyébként ha úgy nézzük, csak értelem nélküli képek sorozata, semmi több. Jelen esetben, biztos.


Ezek után figyelj:



„a hajón az a fiú, akinek tetszem”

„az a lány is, akivel össze szeretnék barátkozni.”

„A suli meg úgy nézett ki, mint valami börtön”

„a legszigorúbb tanár volt ott, akinél mindenki szeretne "bevágódni".”


A második véletlen, vagy beképzelted.

2012. jún. 30. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!