Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Ex-szel álmodni mire utalhat?

Ex-szel álmodni mire utalhat?

Figyelt kérdés

Nagyon fiatalon volt egy párkapcsolat, első barátnő, akivel csak azért voltam együtt egy darabig, mert tapasztalatlan voltam és azt hittem azzal teszek jót, ha maradok, mert kiborult volna a szakítástól. De sajnos ő érzelmileg zsarolt, amikor szakítottam vele, akkor külföldi utam alatt anyámat szekírozta ki a fenyegető telefonjaival, amit utólag tudtunk meg, hogy tőle származtak, (tűzesettel, gyújtogatással fenyegetett). Rossz, méltatlan kapcsolat volt, és vannak dolgok, amiket nem tudok megbocsátani így 16(!) év távlatából sem. Szerencsére 13 éve tapasztalom, hogy milyen az IGAZI párkapcsolat és ez az első nem is szokott szembe jutni. Erre mára virradóan álmodtam, hogy egy kirakat előtt találkoztam vele és bemutatta a kislányát, aki azóta született. (Hozzá kell tennem, hogy régen nagyon gyerekellenes volt és megvetett mindenkit, aki családban gondolkodik) Az álmomban még kérdeztem is, hogy na mi van, mégiscsak "gage"? (A kedvencek temetője filmben szereplő kisgyerek becenevét használta gúnynévnek minden kisgyerekre akkortájt.) És azt mondta, hogy igen, átértékelte és ezt hozta az élet.


Én pedig nem tudom, hogy a tizenéve elfeledett, haraggal zárt és megutált nő (aki mellesleg 4 évvel idősebb) miért bukkan fel az álmomban? Azt kizártnak tartanám, hogy a tudatalattim még mindig vonzódjon hozzá, annál is inkább, mert még a párommal bimbózó kapcsolatunk elején 12-13 éve láttam őt, rettenetesen elhízva és "el-öregasszonyosodva".

Értetlenül állok az álmom előtt.


2011. máj. 10. 11:18
 1/7 anonim válasza:
Tudat alatt hiányzik neked, szerintem...
2011. máj. 10. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Arra hogy vele álmodtál.....
2011. máj. 10. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Még dolgozik benned a stressz, a rossz emlék. Itt nem az a lényeg, hogy mit csináltok álmodban, hanem hogy felbukkant. Nem hinném, hogy rejtett vonzalom lenne.
2011. máj. 10. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
52%

Én is szoktam álmodni vele,pedig aztán...

Ha tudod,hogy már rég nem érdekel,akkor lehet csak kiváncsi vagy,hogy mi lehet vele.Persze az is lehet ezer féle okból.Mondjuk,hogy hova jutott nélküled?

Érdekes dolog.Szerintem minden ember fejében végígfut az a kérdés,hogy ha egy adott döntésben másként hozott volna választ,akkor most milyen lenne az élete.Nem bitos,hogy jobb,rosszabb...Lehet ezekből a dolgokból kiindulva álmodsz néha vele.Főleg,hogy most azokat a dolgokat csinálja,amiket annak idején nem is gondolt,de te talán szeretted volna akkor.Remélem nem voltam túl bonyolult,de én is így vagyok,és szerintem valami hasonló lehet az oka.

2011. máj. 10. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Az álmokban a képzelet és megélt tapasztalatok keverednek. Arra utalhat, hogy egy vele kapcsolatos emléktartalom is belekeveredett az aznap éjszakai álmodba
2011. máj. 10. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
0%
Még nem vagy túl rajta. Keress gyorsan új kapscit
2011. máj. 10. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
Liza, mielőtt baromságokat írsz légyszíves olvasd el a kérdést és a kieg. szöveget!
2011. máj. 10. 17:40

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!