Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Mit jelent házassággal álmodni...

Mit jelent házassággal álmodni? Legyetek szívesek végigolvasni, bár próbáltam röviden leírni.

Figyelt kérdés

Azt álmodtam, hogy itthon vagyok, sok a rokon, köztük jó néhány, akiket nem is ismerek, meg a legjobb barátnőm. Szép hosszú fehér ruhában vagyok, és egy szabadtéri partira készülődik mindenki, amiről én addig nem is tudtam semmit. Majd egyszer csak a barátnőm leültet, megigazítja a hajamat, beletűz egy fátylat, majd az emberek kiráncigálnak a napfénybe, ami egy pillanatra elvakít. Aztán egy pavilonban állok egy pap előtt, körülöttünk pedig a sok vendég, és türelmetlenül nézegetnek engem. Valaki a kezembe nyom egy tálca süteményt azzal az indokkal, hogy nem volt virágcsokrok a boltban, és egyre türelmetlenebbek. Mindenki várja a vőlegényemet, és én csak ott tudom meg, hogy az a férfi, akit én nagyon kedvelek, feleségül vesz éppen, csak nem hajlandó megjelenni mások előtt. És már nagyon izgatott vagyok, és elmennék őt megkeresni, de a rokonok nem engednek el, azt mondják, meg kell őt várnom.


Állandóan erről a férfiról álmodok már legalább két hónapja, és néha-néha előtte is. Igazából nem is férfi... csak 23 éves, én viszont 14 leszek... így értve idős hozzám. Elérhetetlen már csak ilyen szempontból is, meg azért is, mert igaz, hogy ő magyar, de nagyjából olyan személy, mint egy híres külföldi énekes az átlag tiniknek... csak távolról lehet csodálni.


Miért álmodok mindig vele? És miért épülnek ezek az álmok egymásra? Korábban még csak annyi történt, hogy egy-két pillanatra megláttam őt, aztán eltűnt. Később már megérintette a kezemet, az arcomat, aztán magához ölelt. Most meg ez... érdekes :)


2011. jan. 14. 21:40
 1/3 anonim ***** válasza:
ha megnézel egy filmet ahogy kibeleznek egy embert akkor arról fogsz álmodni. ha megnézel egy filmet, vagy elgondolkodol valamin akkor arról fogsz álmodni. az álmoknak nincs semmi értelme.
2011. jan. 14. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
A tudatod ekkor dolgozza fel a napi eseményeket.
2011. jan. 14. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Éppen a te korodban szokott végbemenni egy olyan jelenség a lélekben, hogy animusz ébredése. Jungi analitika szerint a személyiségnek van egy női része-anima, és egy férfi-animusz. Ez utóbbi a lányoknál szunnyad egy ideig, mikor a testi érés megindul, ez az alak felkel, és lám, képesek lesznek a szerelem igazi átélésére, mert ezt az animuszt keresik férfiakban.

Nálam is hasonló álmok kísérték a folyamatot.

2011. jan. 15. 02:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!