Mit jelent zseléről álmodni?
Nagyon furcsa álmom volt, ami még most is foglalkoztat. Nem hiszek ebben, nem kell lehülyézni, csak gondoltam, nem véletlenül fogott meg ennyire.
Nos, álmomban voltam egy luxushajón pár lánnyal, akiket nem ismerek. Folyamatosan cikiztek, idegesítettek. Elszaladtam egy asztalhoz, ahol volt egy állítása szerint ügyvéd gyerek, aki nagyon kövér volt. (kb 10 éves lehetett). Volt egy tál ami le volt takarva egy kendővel. Én gyorsan felszedtem a kendőt, és láttam, hogy zselé van benne. Őrült gyorsan elkezdtem pakolni egy tányérra. Egy másik tányéron megpillantottam egy epret, amit beledobtam. Ekkor vagy 3 óriási nagy eper nőtt rajta. Amik megragadtak, azok az eper kis zöld részei. Elkezdtem őket bámulni, mikor megpillantottam ugyanazon az asztalon egy habos süteményszeletet. Ez volt az utolsó szelet egy nagy tortából. Azt rádobtam a zselékeverékemre, amitől habzani kezdett. Nem ijedtem meg, elkezdtem enni. Ugyanazon a hajón egy olyan térre kerültem, amit két vörös függöny fedett (mint a színházban, el volt húzva, be lehetett látni). Ekkor a lányok ismét ott voltak, látták, hogy eszem a furcsa keveréket, mire én megfordítottam, de nem esett le a tányéron maradt. Erre a lányok mondtak valamit, valami salátáról, de arra már nem emlékszem.
Azt jelenti, hogy alacsony az önbecsülésed, amit felesleges műanyagok elfogyasztásával kompenzálsz, nem konkrétan zselé, de jó sok E-tartalú étel. A fent vázolt képek illusztrálják, hogy ez mennyire egészségtelen. A lányok akik cikiznek bezzeg egészséges salátát esznek.
Ennél több értelmet nem tudok kihozni a dologból.
minden álom jelent valamit, de pontosan persze nem tudom, meg neked kéne megnézni egy álomszótárban, pl. itt: [link]
és akkor lehet, hogy rögtön kapcsolsz, hogy jaaa, ezért volt ez meg ez. pl. most én is álmodtam valamit, és leírtam, aztán rákerestem a szótárban az összes olyan tárgyra, stb.-re, amiről fogalmam sem volt, miért álmodtam róla, viszont ahogy megnéztem a szótárban, tényleg olyan dolgokat jelentenek, amik mostanában foglalkoztatnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!