Ha álmomban megölök egy személyt, az mit vetít ki rám nézve?
Középkorú férfiember vagyok, határozott, nem tejbetök, de semennyire sem agresszív és mindenki nagyon jószándékú, korrekt embernek tart.
Erre éjjel azt álmodtam, hogy megyek az utcán és egy 3-4 fős, fiatalokból álló csoport, melynek egy női, a többi férfi tag, ki akarnak rabolni. Kiütik a kezemből a telefonomat és a nő tűsarkú cipő tűsarkával úgy megtapossa, hogy a telefon betörik, megsérül, erre én elkaptam a galeri női tag nyakát és megfojtottam. De az álmom olyan valószerű volt, hogy éreztem a lány vergődését, ahogy az életéért küzd, majd el lanyhul, végül élettelenül összeomlik, a fiúk pedig menekülőre fogták. Ott feküdt a lány mellettem az aszfalton, holta, összecsukódva, mint egy rongybaba. És én semmi szánalmat, semmi sajnálatot nem éreztem, hanem jogos önvédelemnek éltem meg. Pedig érdekes, de arca és neve is volt a lánynak. A való életben nem ismerem ezt az arcot, de az álmomban határozottan volt személyes, egyéni arca, Szabinának hívták (nincs ilyen nevű ismerősöm) és a tekintetéből látszott, hogy megbánta amit tett, amíg az életéért küzdött, de én nem engedtem el addig, amíg össze nem csuklott élettelenül. És amikor ez megtörtént, a legnagyobb gondom annyi volt, hogy hova kellene elvinni, elrejteni a testet, hogy ne találják meg, de semmi sajnálat vagy részvét nem volt bennem.
És ez azért ijesztő, mert a való életben rendkívül empatikus és megértő vagyok, a tudat szintjén nem érzek elfojtott agressziót vagy hasonlót. De ez az álom így utólag, ébredés után nagyon felkavart.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!