Mit jelenthet ez az álom?

1. Arról álmodtam hogy az iskolámban szülői volt, és épp amikor nekünk, diákoknak még órát tartottak, a vészjelzők riasztani kezdtek, ami horrorisztikusan hangzott a fülemben, teljesen pánikba estem, úgy éreztem mintha ott lettem volna akkor (amúgy konkrét olyan rémálmot sose álmodok ahol félek, inkább nagyon nyomasztó érzések vannak bennem). Hamar megtörtént a baj, az ellenség atombombát dobott az iskolánkra és szinte minden megsemmisült. A szülők mind olyan helyen voltak ahová a bomba becsapódott, szinte mindenki meghalt abban a pillanatban. Az egész épületben káosz uralkodott, én meg tanácstalan voltam mit tegyek. Akkor abban a pillanatban visszakerültem a múltba úgy, ahogy mindenki más. Mindenki tudta hogy időt utazott és kétségbe esetten próbáltak változtatni a dolgokon. A hírekbe is bemonták már a bomba riadóztatását, hogy tisztába legyünk, hogy nem csak egy álom volt. Ennek ellenére nagyon sokan nem hittek benne és a szülők ugyan úgy özönlöttek az iskolába. Anya helyett most apa ment volna a szülőire. A parkolóban régi osztálytársaim és 2 jelenlegi sulis társam is ott volt, mindegyiküknek más volt a reakciója. Az egyik fiú teljes kitörő boldogsággal "ugrált" körbe mindenkit és elmondta mennyire szereti őket, egyáltalán nem félt a haláltól. Régi lány osztálytársam érzelmektől mentes, merev tekintettel tekintett maga elé, mintha nem lett volna magánál, amikor beszéltem vele akkor is látszott rajta, nem tud másra gondolni csak arra, hogy hamarosan meghalunk. Mégis megpróbálta eljátszani, hogy jól van. Körülöttem síró emberek álltak, látszott rajtuk, hogy megtörtek. Egy fiatal lány az iskola előtt álló rendezett földkupacra mutatott, mögötte pedig egy 30as éveiben álló nő képe volt kitéve. Elmondta hogy ez az anyukájának a nővére, és hogy hamarosan mi is ott lehetünk majd ahol ő. Ekkor gondolkoztam el igazán, hogy a halál tusája hamarosan elér bennünket és lehet, hogy nem tudjuk megváltoztatni az eleve elrendelt jövőt. Ekkor kétségbeesve vissza szaladtam apához aki éppen ment volna be az épületbe. Valahogy sikerült rávennem, hogy ne menjen be de az elején nagyon vonakodott ettől. Láttam, hogy sokan még ezt próbálják tenni, de akiket abban az időpontban más baleset ért és nem a robbanás okozta a halálukat, azoknak a tragikus események újra megtörténtek, akármit is próbáltak ellene tenni, szóval féltem, hogy mi se tudjuk elkerülni a halált. Éppen ezért anyával és apával bezárkóztunk a házba, ahol semmi baj nem érhetett minket. Apa valami kütyüt próbált megjavítani, anya pedig hirtelen kiment a lakásból, és nem jött vissza. A kütyü (nem emlékszem mi volt az, valami mechanikai robotgép lehetett) beragadt, apám bedug egy éles vasrúddal akarta kifeszíteni. a lelki szemeim előtt láttam, hogy amikor próbálja kipattintani a beragadt eszközt, a rúd a hasába fúródik, és kétségbeesetten próbáltam visszatartani, nehogy a közelébe menjen (fontos, hogy a való életben is ilyen látomás érzések szoktak elfogni, de általában nem szoktak valóra válni) Hisztérikusan sírni kezdtem, és könyörögve kértem, hogy ne tegye, de nem hitt nekem. Elmondta, hogy itt biztonságba vagyunk, nem fog meghali. Mégis próbáltam visszarántani onnan, nehogy megtörténjen. Végül hosszú percek után feladta, de még mindig láttam, magam előtt hogy hívnom kell a mentőket, és a kórházba menet az atombomba ismét felrobban és minden veszve lesz.

Lényegében egyszer sem éreztem ez idő alatt, hogy én álomba lennék, véig azt éreztem, hogy a való életben vagyok és hogy semmit nem tudok megváltoztatni. Viszonylag gyakran álmodok ilyeneket (havonta egyszer-kétszer biztosan és akkor is több szokott lenni egy éjszaka folyamán) és már voltak ugyan így traumatikus élményeim az álmaimban, azért szeretném megtudni, hogy vajon jelenthet-e ez valamit.