Miért álmodtam ilyet?
Figyelt kérdés
Azt álmodtam tegnap éjjel, hogy volt egy 2 részes társasház (nem tudom mi a pontos neve), 2 különálló, de egyforma lakás egybeépítve. A jobb oldalában laktam a családommal, a bal oldalában pedig valaki más, akivel sose találkoztam, de a neten jóban vagyunk (szóval létező emberről van szó, de csak a neten ismerem). Na most azt tudni kell, hogy aki bal oldalt lakott, vele nagyon jót tudok beszélgetni Discordon, akár órákat is (a múltkor is hirtelen eltelt sok idő). Mindketten olyanok vagyunk, hogy nem nagyon van kivel beszélnünk (hivatásos magányos farkasként hivatkozik magára, igazából én is így állok ezzel kb), illetve az érdeklődésünk is mondhatni egyezik, meg még egyéb más dolgokban is nagyon hasonlítunk egymásra. Egy konkrét jelenetre is emlékszek az álomból, hogy én átvittem hozzá valami elektromos berendezés egy részét, hogy hátha tud segíteni megjavítani, meg ha jól emlékszem, akkor a számítógépház előlapjával is csináltunk valamit (de hogy mit, arra már nem emlékszem). Azt hozzátenném, hogy sose láttam az arcát annak, akiről szó van, ilyen esetekben az agyam automatikusan kitalál egy arcot, ha olyannal álmodok, akit sose láttam (volt már ilyen párszor), bár nem emlékszem, hogy hogy nézett ki, mondjuk lényegtelen. A hangját persze hallottam már, mert szokott videókat csinálni YouTube-ra, és én is szoktam olyat. Mint azt említettem, nincs kivel beszélgetnem, nincs egy jó ismerősöm se. Egészen pontosan miért álmodtam ilyet? Lehet, hogy pontosan erre lenne szükségem a valóságban is?2022. márc. 30. 09:54
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!