Mit jelent ez az álom? 😔
Azt álmodtam, hogy egy cső áll ki az állam közepéből és össze van kötve a testemen belül a köldökömmel és onnan is kiáll. Kihúztam jó 15 centit a köldöm ugye kifordítva, a cső vége vastagabb volt ott, az államnál kb. szívószál méretű volt. Az egész tök normális volt, nem olyan, hogy ez nem az én testem meg ilyenek.
Nagyon gyorsan vissza toltam magamba.
Hát féltem azért, meg egyszer jött belőle egy csomó vér és egy vízzel teli lavorba folyattam. A főnök asszony mondta az álmomba, hogy feltétlenül tegyem ezt...
A testem része volt teljesen ez a cső.
A főnök úr is az álmomban volt és azt mondta, hogy ez kalória hiány miatt van.
Egy német orvos a rendelő előtt varrt össze egy fehér lepedőn a földön, mert a Covid miatt nem mehettem be.
Nem kaptam érzéstelenítést. Jobban féltem attól mi lesz velem. Fekete orvosi damillal úgy összevarrta a köldöm, hogy egy spirál lett a helyén, ahogy össze húzta.
Az államnál a kicsi vége is meg lett varrva, csak egy kicsi fekete kapmpóval bele akasztotta a nyelvembe. "Helyre jöttem", nagyon hálás voltam a dokinak.
Komolyan ezt álmodtam, nem én találom ki.
Azt jelenti hogy egy démoni entitás a lelkedet akarja.vedd fel a kapcsolatot egy pappal.
Üdv Dr Erika Mihályi
Egy cső lóg ki az álladból, ami a köldököddel van összeköttetésben: ez az anyai befolyásra utal (Függetlenül attól, hogy él-e édesanyád vagy már nem). Ő határozza meg, hogyan gondolkodj, mit mondj. A vér és a víz jelzi az áldozatot azért, hogy függetlenné válj: a vér jelzi az elkötelezettséget, míg a víz a munkát, amit bele kell adnod. Hogy a főnökasszonyod azt mondja, vedd ki a csövet: szeretne ő anyáskodni feletted, ne hallgass a szüleidre. Hogy a férfi főnököd azt mondja: kevés a kalória, azt szeretné, hogy még többet dolgozz.
Német orvos varr össze: lehet, hogy Németországba dolgoznál/dolgozol vagy dolgoztál. A fehér lepedő egy új élet kezdetét jelzi. Spirál a köldöködből : az édesanyádnak fogod végül köszönni, hogy karriered lesz, valami keserű lecke hatására. (Ez az én olvasatom, nem kell szentírásnak venned.)
Nekem úgy tűnik, hogy volt az életedben valami, ami a mindennapjaid részét képezte. Kicsit idegenkedtél tőle, problémaként élted meg. Többször a felszínre tört, próbáltad elfojtani. Mostanában pedig megoldódni látszik, de azért még él benned az emléke.
Valószínűleg akarva-akaratlanul rengeteget hallasz a vírusról, ezért jelent meg az álmodban. Velem is fordult elő hasonló, igaz, nem a vírussal.
Nem ismerlek személyesen, a belső világodat csak te látod. Így látatlanban nekem ez tűnik logikusnak...
Sokan állítják, hogy az álomnapló (az álmok minél részletesebb rögzítése ébredés után mihamarabb) segít értelmezni az álmokat. Ezt én is tapasztaltam. Visszaolvasva a fejezeteket és hozzájuk társítva az akkori eseményeket utólag elég szépen ki lehet találni az álmok jelentését. Ha érdekel az álomfejtés, akkor mindenképpen ajánlom az álomnapló vezetését.
Remélem tudtam segíteni. :)
#1 A Démonok nem akarnak lelkeket.
#2, #3 Köszönöm szépen a választ! ☺️
#4 Ezek szerint már az áramütés megöl, mikor beleesek a vízbe. Akkor meg már mindegy mi lesz, nemde? 😬
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!