Nagyon durva spirituális álmom volt. Vajon lehet mögötte valami?
Nem igazán szoktam foglalkozni az álmaimmal, már a tegnap előtti álmom is eléggé mély volt, mert álmom közben tudatosságra ébredtem, de nem ezzel kapcsolatban szeretnék kérdezni.
Ma éjjel álmomban elmentem egy spirituális guruhoz, aki konkrétan elvégzett rajtam egy szeánszt. El kellett fogadnom egy entitást, mint vezetőm, felajánlani nekem magam. A szeánsz is nagyon erős volt, szó szerint érzem fizikailag még ébren is azt a hatást, ami akkor történt.
A spirituális guru figyelmeztetett, hogy ha nem teszem meg innentől nem szabadulok tőle és súlyos következményei lesznek.
Én nem fogadtam el jól, de onnantól kezdve folyamatosan hallottam a fejemben az entitás hangját és igyekezett lényegében kísérteni.
Egy rendezvényen voltam később, ahol egyszer csak elestem. Felültem, és azt láttam, hogy emberek vesznek engem körül, egészen pontosan mentősök. Próbáltak engem újraéleszteni, és hiába szóltam nekik, hogy minden rendben van, ők ezt már nem hallották és szépen szakadtam ki a testemből, de az áram folyton visszahúzott, amikor töltést adtak rám.
Szóval az lenne a kérdésem, hogy szerintetek lehet bármi jelentősége?
Volt már olyan álmom, ami eléggé messze elvitt és tudtam meg olyan dolgokat már halott embertől, ami később utánajárva valóban úgy volt.
Megkérek mindenkit, hogy a szkeptikusok ne válaszoljanak, mert nem érdekel, hogy ők nem hisznek ebben.
Köszönöm!
Mintha az entitás egy saját archetípusod lenne az általad hiányolt tulajdonságokkal..pl. ha valakit magad fölé helyezel,mert szerinted komoly szellemi értékekkel bír akkor kivetíted,áthárítod a felelősséget amíg fel nem ismered önmagadban ugyanazt az energiát és tudást...a lelki alkímia lényege,hogy erőből félreállva abszolút tégelyként befogadóvá válsz egy eszmére,információscsomagra,entitásra a végső integrálás céljából,majd felismerésekkel átszűrve magadon visszavonod a kivetített energiáidat- hatalmad különben a nyakadon marad,mint 1 leszakadt lélek-szellemirész....úgy tűnik addig nem tudsz tovább menni sem,mert a régi áramkörökön keresztül visszaránt a fizikai létbe..
Próbálkoztam a megfejtéssel...Arra viszont nagyon kíváncsi lennék,milyen típusú információkat tudtál 1 halott embertől...említetted az átereszes álmodat,ha megtennéd,hogy mesélsz erről,mert nagyon érdekel... :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!