Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Ez az álom is azt jelzi, hogy...

Ez az álom is azt jelzi, hogy hallgassak az érzéseimre?

Figyelt kérdés

Nagyon szégyelem, de nem szeretem a lakóhelyemet. Már évek óta az az álmom, hogy innen elköltözzek, de a tanulmányaim miatt ez még nem lehetséges. Otthon viszont sokan ellenzik ezt a tervemet, sőt édesanyám már célozgat rá, hogy megpróbál beprotezsálni ahhoz a céghez ahol dolgozik, de ettől még a gondolatától is rosszul vagyok. A napokban azt álmodtam, hogy elvégeztem az iskolát, és a lakóhelyemen a szakmámban felajánlottak egy állást. Nem álmodtam meg mit válaszoltam a leendőbeli főnöknek, mert a következő pillanatban már otthon voltam, és sikítoztam, és sírtam, úgy éreztem álmomban, hogy megőrülök, hogy semmi értelme sem volt semminek se amit addig tettem, ha itt kell maradnom, és nem költözhetek el álmaim városába.

Ez azt jelentheti, hogy a valóságban, mindenképpen hallgassak a vágyaimra, és ne maradjak a szülőhelyemen, mert ott csak szomorú lennék?


2010. aug. 29. 16:07
 1/3 anonim válasza:

Szia!

Szerintem álmok nélkül is tudod te mit kell tenned, csak eddig gyáva voltál meglépni ezt. Azért álmodtál ilyet mert ez a vágyad.

Nem szégyen ha el akarsz költözni, én se akartam sose itt élni a mostani lakóhelyemen. Ezért én a sulit is úgy vlasztottam meg, hogy fel tudjak menni a fővárosba.

Mindenképpen ülj le és beszéld meg anyukáddal, hogy nem szeretnél a továbbiakban itt élni és elmész X helyre dolgozni, mert neked ez az álmod. Ő sem akarhatja, hogy boldogtalan legyél.

Ha most még nem állsz úgy anyagilag, akkor előbb dolgozz kicsit és és tegyél félre valamennyit albérletre, amíg nem találsz munkát az új helyen.

2010. aug. 29. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

"mindenképpen hallgassak a vágyaimra"

Én se mondhattam volna szebben.Teljesítsd őket ha érzed az erőt magadban.Vágyak nélkül a lélek halott.Szüless újjá álmaid városában.

2010. szept. 5. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Ha nem éled az álmaid akkor elvesztegeted az idődet! Én is utálom a lakhelyemet és biztos hogy nem fogok itt dolgozni, ah beeldöglök is elhúzok innen és igen mindig hallagss a megérzéseidre!!
2010. szept. 5. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!