Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Ez az álom mit jelent? 21L

Ez az álom mit jelent? 21L

Figyelt kérdés
Álmomban az egyik legjobb barátnőmnél voltam, akivel amúgy már nagyon régen találkoztam, mivel nem egy országban élünk. Mostanában vannak kisebb vitáink is, de azért elég jól megvagyunk. Szóval álmomban náluk voltam, ott volt ő, a családja, néhány macska (szeretjük mindketten a cicákat), és később megjelent az én családom is, így a gondjainkat nem tudtuk megbeszélni. Egyszer elkezdte, hogy "nem is bántott, vagy nem is voltam dühös arra, amit mondott", mivel eléggé érzelem mentesen reagáltam a szavaira mostanában, mert ha nem, képes az én energiámat is leszívni (bonyolult). Na, és amikor ezt mondta, belépett a szobába az egyik családtagja, én meg mondtam, hogy majd máskor megbeszéljük. Aztán az apja (aki az álmomban vékony volt, de a valóságban kövér), kérdezte tőlem, hogy mit iszok. Mondtam, epres teát, erre ő azt felelte, hogy gondolta, hogy az ilyen okos lányok, mint én, teát isznak. Tudni illik, hogy kettő hónapja kávé helyett teát iszom mindig. Majd a férfi hozott ilyen nagy szemű, zöld szőlőket, amik kicsit fonnyadtak voltak, de finomak, mert ettem belőle (amit soha nem tennék meg). Aztán láttam, hogy a barátnőm egyedül van, oda akartam menni hozzá, erre felébredtem. Fontos tudni, hogy nekem nagyon sokat jelent ez a lány, de mostanában nem megy olyan simán a kapcsolatunk. Talán az álom után (mivel szerintem ez egy jel) rá kéne írnom, de előbb szeretném tudni, hogy mit jelent. Valaki tud nekem ebben segíteni?
2021. máj. 24. 09:29
 1/4 anonim válasza:
Hogy eltévedtél
2021. máj. 24. 09:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Ennek semmi értelme nincsen. Nem kell mindenben valami jelet keresni. Hogy lenne valami jelentése annak pl hogy az okosak teát isznak??
2021. máj. 24. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
2. Pedig ez nagyon fontos nekem, és nem tudom, ezért kérdeztem. Azt látom, hogy itt elég szép magyarázatok vannak az álmokra, olyanra is, amit én soha meg nem gondoltam volna. Ne úgy értsd, hogy az okosak isznak teát, hanem lehet, az a lényege, hogy okos döntés volt lecserélni a kávét teára.
2021. máj. 24. 10:26
 4/4 anonim ***** válasza:
100%

Az álmok a mélyen eldugott gondolataidbol közelmulti emlékeidböl élményeidböl álnak. Néha meg tudják mutatni a jövöt de nem misztikus dolog miatt hanem csak egyszerüen kikövetkezteti. Az álmokat irányitani is tudod negfelelö koncentrációval. Ha elsajátitiod akkor arrol álmondsz amiröl akarsz és irányitani is tudod. Persze ennek az a feltétele hogy nem vagy tul fáradt se tul éber és új dolgokat fedezel fel. Nem szabad kikapcsolni az agyad hanem el kell merülni a gondolataidba és így Kell elaludnod. Másképp lehet hogy álmatlan alvásod lesz vagy nem tudod irányitani. Álmon belül ha félig rájössz akkor már csak a részletekre kell belül koncentrálnod hogy irányitást kapj. Álmondban csölátásod van amíg nem irányitod. Mert addig úgyse tudsz körülnézni.



Vegyünk egy példát


Pl:


Sorozatrol szeretnél tudatos álmodni.


Nézz meg pár részt (lehetöleg újjakat) és ezeken gondolkodva próbálj aludni szödd magad a történetbe vagy egy karakter helyébe. Ha sikerült és tudod hogy alszol de még nem tudsz magadtol mozogni és nem tiszta semmi akkor kell elkezdened a részletekre figyelni mint pl van e tetö padló falak arcok hangok stb. de vigyázni kell mert ha tul gyorsan csinálod felébredhetsz.

2021. máj. 24. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!