Szerintetek az álmok olykor megjósolnak jövő beli dolgokat vagy csak szimplán véletlen lehet h ugyanaz lett?
Néha. Ilyen konkrét nekem nincs, de halálesetek előtt álmodok, mindig egyfélét, szinte ugyanazt. És szinte mindig meghal a családból vagy baráti körükből valaki.
De ilyen konkrétat nem szoktam álmodni.
Nekem már volt olyan, hogy megálmodtam egy eseményt, ami hajszálpontosan ugyanúgy zajlott le, csak az álmomban más szemszögből láttam magamat.
És nem irányíthatta az álmomat a tudatalattim, mert azt nem tudom kikövetkeztetni, hogy más emberek, akik szintén szerepeltek az álomba is, és a valóságba is, mit fognak csinálni, hova fognak menni egy adott pillanatban. Szóval én hiszek abban, hogy néha megjósoljuk a jövőt az álmainkban.
Nem tudom, hogy ez véletlen-e, de velem már többször volt ilyen. Egyszer például azt álmodtam, hogy a szobánkban volt egy fakígyó és egy madárfészek tojásokkal. Egy nappal később pedig, mikor épp tévét néztem, a filmben is kígyót és madártojásokat mutattak.
De volt már olyan is, hogy azt álmodtam, hogy egy pohárból ittam egy munkatársammal, egy nappal később pedig tényleg megosztotta velem az italát. Tehát igen, történnek jövőt megjósoló dolgok az álmokban.
Általában csak röhögök az ezobohócokon, de ez kivételesen egy olyan téma, aminek szerintem van realitása.
Mikor még szakközépbe jártam, volt olyan, hogy álmomban egy adott szituációt éltem át, mondjuk két óra közti szünetet. Aztán eltelt 2-3 hét, és megtörtént ez az álom. Mindenki pontosan azt és úgy csinálta, ahogy az álmomban volt. Egy időben direkt le is írtam ezeket az álmokat ébredés után, hogy ne legyen az, hogy saját magamnak mesélem be utólag, mit is láttam álmomban. És stimmelt minden amit leírtam.
Az én véleményem az, hogy az emberek sokszor képesek érzékelni a saját jövőjüket valamilyen formában. Teszem azt, valaki megérzi, hogy ezzel vagy azzal az emberrel valamiért nem kéne szóba elegyedni, majd később kiderül, hogy igaza volt mikor ezt érezte bármiféle racionális indok nélkül.
Nekem rendszeresen szokott olyan lenni hogy vagyok valahol/valakivel és csinálok valamit, vagy órán vagyunk, és szó szerint szóról szóra tudom hogy mi fog következni, és amikor megtörténik, olyan érzés mintha másodszor élném át, és ennek szerintem az álmodásomhoz van köze, amire meg nem emlékszek.
De viszont nekem is volt olyan hogy jó tippekkel/tanácsokkal, sokféle jó döntéssel lettem megajándékozva az álmaimban, amire a mai napig emlékszek, nemtudom hogy lehetséges ez, de sokszor furán érzem magam emiatt, 13/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!