Hogyan lehet megtudni hogy egy álom mit jelent? Elvileg minden álomnak van egy életbeli előrejelzése
Nincsenek álomkutatók. A legtöbb álom azért közérthetőbb, mert olyan jelképeket tartalmaz, amit mindenki ugyanúgy ismer. Az álomfejtéshez meg semmi köze nincs az álmoskönyveknek. Mondok egy példát.
Anno azt álmodtam, hogy az általánus sulimból hazafelé menet az út egyik szélén megláttam egy kis, kb. pottyantós wc méretű, épített, féltetős kalyibát. Benéztem, és pár régi, személyes holmim volt ott. Találomra magamhoz vettem egyet-kettőt. Aztán tovább menve egy betonkerítés aljában láttam egy lyukat, az azt lezáró rácsos kis ajtó pedig nyitva volt. A lyukba tettem a holmijaimat, amiket a másik helyről kivettem. Olyan dolgok voltak, amiket az egyik exemtől kaptam. Bezártam a rácsos ajtót és boldogan indultam hazafelé.
Nos, mi is történt látszólag? Kivettem egy pár cuccot az egyik random helyről és betettem egy másikra, majd elégedetten távoztam.
Viszont ez után az álom után úgy ébredtem fel, hogy pontosan tudtam általa, hogy mit kell tennem, hogy mit jelentett: hátra kell hagynom a múltam és azt a halvány szikrányi érdeklődést is, amit még exem kiváltott belőlem, annak érdekében, hogy újra megtaláljam a boldogságot valahol máshol. És én pontosan ezt tettem, megszakítottam vele minden maradék kapcsolatot, a gondolataimból is kizártam, pedig továbbra is kedveltem mint embert, de összejönni nem akartam vele újra. 2-3 hónappal az álom után pedig rám talált egy nagy szerelem.
A te álmod sztem nagyjából annyit tesz, hogy az az illető, akit befogadtatok, nagyon hálás nektek, de nem tudja kellően kifejezni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!