Érdemes agykontrollozni?
Az agyunk nem tesz különbséget aközött, hogy valami tényleg megtörtént, vagy csak erősen elképzeltük azt. (Például ha előtted van a kedvenc ételed, azonnal megindul a nyálképződés a szádban, hogy előkészítse az emésztési folyamatot. Ám ha erősen elképzeled magad elé, a nyálképződés akkor is ugyanúgy beindul. Pedig minek is, ha ott emésztés ugyan nem lesz?)
Ez az agykontroll lényege.
Végtelen a felhasználási lehetősége. A lényeg tehát az, hogy erősen vizualizálnod kell valamit, s sikeres esetben az agyad annak megfelelő parancsot ad ki a szervezetnek. Tehát a gondolataiddal tudod irányítani a testedet. Szélsőséges esetet is említve, a végstádiumban lévő rákos beteg is ezt teszi, amikor úgynevezett spontán gyógyulás áll be nála. (Egyesek például arról számolnak be, hogy elképzelték, ahogy a rákos sejteket legyőzi és kipucolja az immunrendszere katonái.)
Igen, érdemes ilyen technikákat alkalmazni. Ha csak kisebb fájdalmakat szüntetsz meg vele, már az is nagy dolog.
Engem is érdekel a téma, így rá szoktam nézni, ha ilyen kérdést látok. Már 2x akadtam olyanra, hogy az egyének érzékenyebbekké váltak, így érzékelték a szellemvilágot. Na én ettől betojnék, ha meglátnék egyet. Most csak leírtam, hátha később cáfolja valaki, vagy szimpla megoldást ajánl, hogy irányíthatom, hogy csak akkor érzékeljek ilyesmit, ha éppen kíváncsi vagyok mindenre, ami körülvesz.
Amúgy biztos érdemes. Ami a gondolataid szabályozásában segít, mind érdemes. Legalább is én már abszolút azon az állásponton vagyok, hogy teremtő erő van a gondolatokban, csak a megfelelő fenntartásán kell még dolgozni.
"Az agyunk nem tesz különbséget aközött, hogy valami tényleg megtörtént, vagy csak erősen elképzeltük azt."
Ahogy a 2-es mondja csak a következtetése tévedés. Beképzeled hogy bekövetkezett amit elképzelsz, de ez csak a képzeletedben lesz igaz, a valóságban nem. Szóval a rák továbbra is végezni fog egy emberrel aki beképzeli hogy gyógyul, hiába lesz az illető meggyőződve az ellenkezőjéről.
#6
Ha ez így lenne ahogy írod akkor miért nem értek el ezzel semmit azok akik ezt csinálják?
"A fogfájást úgy szüntettem meg, hogy az idegeknek kiadtam azt a parancsot"
Öööö, a rákról írtam nem a fájdalomról. A rák nem befolyásolható vele, nem tudsz neki "üzenni". Ellenben a fájdalom agyi termékek, elnyomható bizonyos szinten.
"A vilagunk amiben elunk sokkal komplexebb annal mint amit hisz az emberek 90 szazaleka."
Az rendben van, de az hogy magadban zümmögve azt gondolod hogy jobban megérted mert úgy "érzed hogy tudod", az nincs rendben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!