Szkeptikusok mit szólnak az agykontroll bizonyításához?
"A kutatás során 300 ember agykontroll képességeit tesztelték. Az egyik tesztalanynak egy általa kitalált szóra kellett gondolnia, a másik tesztalanynak pedig ezt a szót kellett mindenféle külső segítség nélkül kitalálnia. Az eredmény egyértelmű volt, a 300 esetből 121 alkalommal találták ki a helyes megfejtést, ami egyértelműen bizonyítja az agykontroll, illetve a telepatikus képességek létezését.
"Döbbenetes fordulatot hozott ez a kutatás a tudomány számára." - Nyilatkozott a Spiegelnek Ulrike Hoffman, a kutatás irányítója. "Végre egyértelműen bizonyítást nyert a telepátia képessége, melyet tudományos kísérlettel alá is tudunk támasztani."
A DWIH ezután bejelentette, hogy újabb tesztalanyokat keresnek a kutatás megismétléséhez, melynek toborzása jelenleg is zajlik."
Link? Mi ez a kutatóintézet?
Elismert bárhol is???
Mert a felvezetőben idézetként leírt szöveget beírtam a google-ba, és csak ezt a gyakoris kérdésedet hozta ki találatként...
Honnan idézeted?
#5
Biztos csak nála vannak meg...
Összesen 19 hivatalos kutatási eredmény van a kérdezőnél, de mind szigorúan titkos. De ő idéz belőlük, nekünk meg természetesen el kellene hinnünk, hogy amiket ír, azok úgy vannak.
És ha nem hiszed, akkor csúnya szkeptikus vagy, pedig ő odaírta a bizonyítékot.
Linket ne kérj, mert nem fog adni, csak idézeteket ír.
7: de HOL????
A google nem dob ki találatot se az Ulrike Hoffmann Telepathy-ra, se a Spiegelre, se a többi lényeges szóra - idegen nyelven SEM!
Szerintem ez valami önjáró nőci, a saját áltudományával...
Azért került bele a DWIH, mert azon keresztül keresnek Probande-kat... :))))
De amúgy semmi köze az egészhez az Innovationshaus-nak..
LOL
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!