Nektek hogy indult el ez a "Vega /Vegán leszek dolog?
Én már évek óta gondolkodtam rajta hogy vega leszek.
Most jutottam el arra a pontra hogy undorodom a hústól, nem tudom miért,valahogy mindig jobban szerettem a zöldségeket.
Néztem videókat állatok levágásáról, lenyúzásáról, bevallom nagyon rossz nézni. Kutya macska, ló jobban megérint, és tudom hogy nem ennék olyan ételt, akkor disznót csirkét stb miért eszek? Hisz ugyan úgy állatok.
Nem tudom hogy kezdjek neki, kipróbáltam a Vega ételeket, fokozatosan építsem ki a húst az étrendemből? Hogyan lehetne pótolni a húsban lévő tápanyagokat?
Párom utalja az olyan vega /vegánokat akik megakarják változtatni a világot, és aki húst eszik az rossz ember stb.Már már antivegán,de azt mondta őt nem zavarja ez, csak ha nem akarom őt meggyőzni erről.
19 éves vagyok, 14 évesen döntöttem úgy, hogy nem eszek többé húst. Akkoriban még egyáltalán nem használtam az internetet, egy könyvben olvastam a vega/vegánságról és eleinte főleg kíváncsiságból, de úgy döntöttem hogy belevágok. Nálam általában jól működnek a drasztikus váltások, de ez nem mindenkinél van így. Egyén függő, van akinek a fokozatos átállás sokkal célravezetőbb.
Egyik napról a másikra váltottam teljesen növényi étrendre. A hús elhagyása nekem abszolút pozitív hatást hozott, az addig gyógyszeres kezelésre szoruló refluxom pár hónap alatt teljesen elmúlt és a migréneim száma is jelentősen csökkent. Ez persze csak az én személyes tapasztalatom, de tényleg sokkal jobban lettem.
Kb. 4 hónapig tartottam a növényi étrendet, aztán úgy döntöttem, hogy inkább csak vega leszek. Akkoriban még nem igazán tudtam főzni, nehéz volt megoldani a dolgot és a családom sem volt túlzottan támogató ebben, könnyebb volt így.
Később az etikai oldal is érdekelni kezdett, bő egy éve szintén egy éles váltással vegán lettem, amit azóta tartok is.
Igazából így célzottan sosem pótoltam semmit, alkalom adtán tartottam egy-egy C, D vitamin vagy Omega3 kúrát, olyan ártani nem árthat alapon. Igyekeztem változatosan enni, minél kevesebb feldolgozott élelmiszert, megszerettem a főzést.
Pár hete csináltattam egy vérképet, kíváncsi voltam, hogy azért mégis minden rendben van-e velem. Minden érték a megfelelő tartományon belül volt, a B12 lett egy kicsit alacsony, de még az sem érte el a határértéket. Fehérje, kalcium, vas, D vitamin stb, amiktől még szintén tartottam, mind bőven megfelelő értéket adtak.
5 éve nem ettem húst, egy éve semmi állati eredetű élelmiszert és mégis jól vagyok. Rendszeresen sportolok, csinálom a sulit és jól érzem magam a bőrömben.
Nekem ez így nagyszerűen bevált, de nem mindenkinek való ez az életmód. Szerintem ha váltani szeretnél, inkább kezdj apróbb lépésekkel, pl első körben kijelölhetsz a héten x húsmentes napot, aztán ha hozzászoktál akkor lehet továbblépni. Figyeld a tested, ha eleinte nem is érzed magad jobban adj magadnak egy kis időt, a szervezetednek is idő kell, hogy hozzászokjon az új étrendedhez. Egyél változatosan, olvass utána, hogy miből milyen vitamint tudsz bevinni és ha ez megnyugtat, akkor kúra szerűen simán szedhetsz kiegészítésként B12 és egyéb vitaminokat, amihez nehezebb a kellő mennyiségben hozzájutni. Valójában a húsban vagy a többi állati eredetű élelmiszerben nincs semmi olyasmi, amit növényekből ne lehetne bevinni. Nyilván van olyan (pl B12), amit nem olyan egyszerű és több odafigyelést igényel, de közel sem lehetetlen. Ha mégis aggódsz, akkor egy vérképpel simán csekkolhatod, hogy nincs-e hiányod valamiből, akár most így mindenevőként vagy majd már néhány hónap vegaság után.
A párodra semmiképp ne erőltesd rá, beszélni lehet róla, mint bármi másról egy párkapcsolatban, de ne legyen belőle győzködés egyikőtök részéről sem, egyszerűen csak el kell fogadni, hogy az emberek különböznek, megosztjátok az álláspontotokat egymással, de nem erőltetitek rá a másikra.
Remélem hogy azért tudtam segíteni :)
Miért? Azon csodálkozok, aki ezt ellenzi. :D Egészségesebb, etikusabb, fenntarthatóbb, olcsóbb, tudatosabb, annyira király dolog, h nem tudom így írásban visszaadni, mit gondolok, ha rágondolok, a váltásomra. :) Bár nem vagyok vegán, de ink. azért mert nem akarom magam ezzel felcímkézni, ha mindenáron valamit mondani kell rám, akkor vegetáriánus, mert húst sose fogok enni már. De a tejtermékekbe, tojásba néha egyrészt belebotlok, múltkor pld. az angol after eight-be voltak, pedig a magyarba úgy olvastam nincs, csak olyan gyárban készül, ahol az is van... ezt úgy 3 szem után olvastam el. Másrészt nem akarok megesküdni rá, hogy soha nem fogok egy buli, ünnep alkalmával egy olyan édességet vagy más ételt megkóstolni, ha csak vega opció van az étterembe nem fogom-e akkor azt enni, ha már a családdal ott eszünk, van pár tejes fogás amit szeretek továbbra is (egy nagyon sózott paranyica fajta meg a kindercsokik, kb. ennyi), ezeket nem esküdök meg, h nem fogok enni életem végéig... meg alapvetően ugye a méz se vegán, azt viszont néha eszek, bár lehet kipróbálom majd a datolyaszirupot, viszont a mézzel kapcs. nem érzek nagy ellenállást, mert a rovarok se éreznek fájdalmat a tudomány álláspontja szerint. Továbbá a vegánság egy állatjogi mozgalom, ez csak növényi étrend, azt meg így is teljesítem kb., mivel több, mint 99%-ban úgy eszek 2018 augusztusa óta. De nem is akarok más témákba elmerülni, nyilván az, h ne vegyek bőrt, szőrmét, az érdekel, meg az, h ne teszteljenek állatokon termékeket, de van egy-két olyan kérdés, mint a lovaglás, állatkert, ami ellen nem érzem, h olyan szélsőségesen ki kéne állnom, meg egyáltalán ezt a kategórikusságot nem szeretném ennyire alkalmazni, értem a dolgokat és aszerint élek kb., az az igazán pici meg nem számít. Így könnyebb is fenntartani, mert tudom, h nem erőszakolom magam, hanem egy saját, komplex indokok alapján meghozott döntésből élek így, és élvezem is, tudom, ha valamit megkívánok, ami max. tejes, tojásos lesz, azt nem tagadom meg magamtól, megehetem, talán emiatt könnyebben is tartom, és végül is eddig az az ábra, h így se kívántam meg a kinder csokit, paranyicát azóta :D. Főleg mivel az egészség is számít, vegán kaják közt is válogatok, szóval, ha megtöröm a szokásaim, akkor inkább egészségtelenebb vegán kajákkal teszem, és az is kielégít :D.
A lényeg, h annak nincs tudományos megalapozottsága, h a növények éreznek, és ha lenne is, a mindenevő étrenddel több növény "halálát" okozod, mivel az állat, akit megeszel, addig is evett növényeket, sokkal többet, mint amit ő kitesz neked, és te is megeszed így azt, áttételesen, szóval, ha a "növények szenvedését" akarod csökkenteni, akkor is a vegánság a megoldás :D.
Azért jött a váltás, mert egyrészt a növényi étrend sokkal egészségesebb, nézz utána, Dr. Michael Greger munkái, Magyarországon Váli Tamás, Varga Balázs, Dr. Tőzsér Berta... ezt velük meg tudod beszélni, az interjúikból, előadásaikból, könyveikből ki tudod olvasni. Így már egyértelmű volt, h húst enni etikátlan, ami mindig is zavart, h azért csak nincs rendbe, h ennyi szenvedést, halált hozunk csak az étkezésünkkel a földre, mivel nincs rá szükségünk, sőt inkább egy káros "élvezet", hóbort.
A tápanyagok amiket említettél:
Fehérje: Az összes növény tartalmazza az összes aminosavat, megtudod nézni egy tápanyag táblázatban. Az igényünk nagyon kicsi, amikor a leggyorsabban növünk, akkor is csak 6,4 kcal % jön fehérjéből (mivel ilyenkor csak anyatej kéne), ezt a %-ot kb. az összes növény bőven meghaladja, kivéve a gyümölcsök egy része, de sok még azok közül is ennek környékén van, még egy alacsony fehérjetartalmú diétán is 10% körül leszel, szóval egy a titok: eleget kell enni :D. Ha ez megvan, ezért is jó, többek közt, ha kerülöd a feldolgozott ételeket, mert akkor tuti meglesz ennyiből. Pont, h az a baj, ha túl sok fehérjét fogyasztunk, emésztési problémákhoz, magas húgysavszinthez vezet, bizonyos aminosavak nagy mennyiségben állati forrásból való fedezése a rák kialakulásának esélyét is növelik.
Folát: benne van a növényekben, tápanyagtáblázat.
Vas: szintén jobb növényekből, mert a heme vas rákkeltő, egy csomó növényben rengeteg vas van, úgyhogy ha eszel eleget és minőségi dolgokat, biztos, h elég lesz :)
Telített zsírsavak, kreatin, nem esszenciálisak, megtermeli a szervezetünk és van növényekben is.
Omega 3: megint jobb növényi forrásból, van bennük ALA, amit át tud alakítani a szervezetünk EPA/DHA-vá, ami kell neki. Lenmag, chia mag nagyon gazdag ebbe, és elég jó az átalakítási ráta tanulmányok szerint, szóval a titok: 2-3 evőkanál darált lenmag/nap, és kevés omega 6-os étel, mivel az arány is fontos :)
B12-t már elmondták, de állati forrásból se biztos a fedezésük, a vegánok gyakrabban hiányosak, de ha veszel egy sprayt, akkor viszont tuti nem lesz hiányod :D. Állatoknak is általában adják tablettásan, már ahol, mivel a baktériumok termelik és a túlsterilizáltság miatt nem jut be elég már. De tanulmányok szerint, ha mindenki növényi étrenden lenne, megtudnánk termelni bőven annyi élelmiszert organikus úton még egy gyengébb terméshozamú évben is, ami mindenkit ellátna és akkor lenne B12 is. Szóval ez ellen is inkább a vegánság a megoldás :D.
Erről Cruelty Free Beauty posztolt a facebookon is, meg a youtubeon megtalálod Váli Tamás videóit, abból is szedtem infókat, pld. az Ember fehérjeszükségletének meghatározása :D.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!