Ötleteket keresek, hogy hétvégére mit főzzek, ami az alábbi feltételeknek megfelel?
Mi, szülők, most súlygyarapodás miatt próbáljuk tartani a szénhidrát diétát. Kifogytam a receptötletekből, bármire vevő vagyok, ami illik a diétába.
A gyerek két éves, mindenevő. Sokszor ő mást kap, amiben több a zsiradék, szénhidrát, de szerintem egy hétvégén nem lesz baja, ha a főétkezés szénhidrátban és zsiradékban szegény. Lehet húsos vagy hús nélküli is, mi, felnőttek moderált mennyiségű húst eszünk. (Nem vagyunk vegák, egyszerűen nem igénylünk többet heti 1-2 húsételnél.)
Köztes étkezésekre úgyis mást kap, mint amit mi eszünk.
Bármilyen, a diétának megfelelő receptért nagyon hálás lennék!
Én 180g-os ch diétán vagyok, amit ma főzök:
Pirított hagyma, majd rá jön gomba, cukkíni és paradicsom. Ezt fedő alatt párolom.
Másik edényben csirkemell falatkákat megsütök fekockázva.
Amikor ezek elkészültek összekeverem.
Persze használok fűszereket, de ezt egyénileg lehet variálni: só, bors, pizza fűszer keverék, fokhagyma por stb.
Főzök egy kevés durum tésztát, jó nagy adagot teszek rá a húsos cuccból és a végén tejföllel keverem.
Ez amolyan lecsószerű, nagyon szeretem.
A hús el is hagyható, meg tejfölből is lehet persze zsírszegényt, nekem a zsíradék kifejezetten kell, csak a szénhidrátot kell számolnom...
Ja és sajt is reszelhető a tetejére...
Amúgy ajánlom Neked Nóri mindenmentes konyháját, ha van kedved különlegesebb ízekkel is próbálkozni.
Egyik kedvencünk:
Zöldséges csirke
sokféle zöldséget (sárgarépa, zöldborsó, zöldbab, hagyma, petrezselyemgyökér, zeller, karfiol, karalábé, brokkoli, paprika, paradicsom, stb) tetszés szerinti összetételben és arányban kisebb darabokra vágni, só-bors-fokhagymával (meg ami még eszedbe jut) füszerezni, alaposan összekeverni és egy kikent tüzálló edénybe tenni a felét.
Erre megsózott, befüszerezett csirkecombokat/melleket fektetni egymás mellé.
Ezt befedni a maradék zöldséggel, letakarni vagy a fporma tetejével (ha van), vagy alufóliával és sütöben (150-180 fokon) kb egy órát párolni.
Utána a húsdarabokat felülre húzni és átsütni, amíg megpirulnak.
Ha kívánjátok, lehet hozzá nokedlit, rizst, fött krumplit adni, de anélkül is finom, a sokféle zöldség jó práolz zöldségköret, és a húsnak meg igen finom íze lesz a sok zöldségtöl, ami közt párolódott.
Emellett nem is munkaigényes, a kezdeti daraboláson kívül jóformán nincs vele semmi dolog.
Ez a csirkemelles-zöldséges párosítás nagyon jó, mert a zöldségek tárháza szinte kimeríthetetlen. Hónapokig diétáztam én is így, -sikerrel. Nem kell mindig hús, maguk a zöldségek egyedi és kombinált íze is tökéletes élvezeti értékkel bír. Többféle hagymát, cserepes zöldfűszert használtam. nagyon finom pl a szeletekre vágott sült zeller,(én mindig teflonban sütöttem, minimális zsiradékkal ) a cékla is sokféleképpen használható , párolt kelbimbó...stb, de nem is tudom felsorolni a sok zöldségfélét. A csicsókának most van a szezonja, az is nagyon finom és még a cukrosok is ehetik.Nagyon finom a csőben sült brokkoli, a grillezett sajt, főzelékek önmaguk anyagával besűrítve.A tojás is sokféleképpen beilleszthető a diétába, sovány sajtok, sovány túró.
Most lehet kapni őszi spenótot, sóskát, érdemes élni a lehetőséggel.
A sütőtököt is mondanám, de az viszont magas ch tartalmú, így lehet, hogy nektek nem fér bele.
A kicsi is ehet ezekből nyugodtan, de egy kis rizzsel, vagy krumplipürével is kiegészíthetitek az ő menüjét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!